
A 2018-as I. Udvarhölgy a felkészítőtábornak helyet adó hotel különdíjasaként másodmagával tölthetett el egy hosszú hétvégét Balmazújvárosban.
Barbaránál is nagy volt a karácsony előtti hajtás, így igazi felüdülés volt számára ez a pár nap a Hotel Kamillában. Ez nem is csoda, hiszen kikapcsolódási lehetőségek széles tárházával várták, igénybe vehette többek között az ökofürdő élménymedencét, a szaunát, a jakuzzit, a termál- és gyógymedencét is, a szálloda éttermében pedig megtalált mindent, ami szem-szájnak ingere!
A döntős hölgyek a nyári felkészítő tábor alatt is élvezhették a Hotel Kamilla szolgáltatásait
Dr. Bajkai István országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke, Fásy Ádám, a verseny atyja, és Muszka Gréta királynő az erzsébetvárosi adományozásról beszélt.
A szépségverseny egyik alapköve a kezdetek óta a jótékonykodás, a regnáló királynő a szépség és a jóság nagyköveteként igyekszik segíteni a Magyarok Világszépe csapatával együtt a rászorulókon.
A Magyarok Világszépe csapata
Ennek jegyében nemrégiben erzsébetvárosi nagycsaládosokat ajándékoztak meg. A csomagok tartós élelmiszert, édességeket és készségfejlesztő játékokat rejtettek.
balról: Istenes László, Muszka Gréta, Fásy Ádám, Mádai Vivien és dr. Bajkai István
A királynő arról is mesélt, hogy már izgatottan várja a Miss Intercontinental világversenyt, melynek Fináléja január 26-án kerül megrendezésre Manilában!
Közeleg a karácsony, ilyenkor még nagyobb hangsúlyt kap a rászorulók támogatása.
A karitativitás fontos része a Magyarok Világszépe szépségversenynek, a mindenkori királynő a szépség és a jóság nagyköveteként minden évben előszeretettel vesz részt jótékonysági akciókban.
balról: Fásy Ádám, Muszka Gréta, dr. Bajkai István fővédnök
Idén sincs ez másként, ennek okán kerekedett fel Fásy Ádám, a verseny ötletgazdája dr. Bajkai István országgyűlési képviselővel, a szépségverseny fővédnökével és Muszka Grétával, a 2018-as királynővel, hogy együtt örvendeztessék meg az erzsébetvárosi nagycsaládosokat. Az átadásra került ajándékdobozok tartós élelmiszert és édességeket rejtettek, a gyermekeknek pedig játékokkal is kedveskedtek. A családok öröme hatalmas volt, a Magyarok Világszépe csapata bearanyozta az ünnepüket!
Nagy volt a gyermekek öröme az ajándékok láttán
„Karácsony közeledtével még jobban megtelik az emberek szíve szeretettel. Ebben a meghitt időszakban még inkább fontos szerepet kap egymás segítése. Szerintem nagy igazság, hogy kapni jó, de adni még jobb. Ezt most is megtapasztalhattam, óriási élmény volt látni a mosolyt az arcokon! Büszkeséggel tölt el, hogy királynőként ilyen nemes kezdeményezéseknek lehetek részese.”- nyilatkozta Gréta.
Gréta nagy örömmel vett részt az adományozásban
A debreceni szépség a jótékonykodás mellett gőzerővel készül a Miss Intercontinental világversenyre, melynek fináléja január 26-án kerül megrendezésre Manilában!
Senánszky Flóra
Mi a legfontosabb számodra karácsonykor?
Az ünnep nálunk mindig is a családról szólt, így a velük együtt eltöltött idő mindennél fontosabb, különösen karácsonykor. Sajnos már édesanyám nem lehet köztünk, de apukámmal és a testvéremmel is igyekszünk a legtöbb figyelmet fordítani a másikra.
Hogyan telik a karácsony?
A Szentestét mindig szűk családi körben ünnepeljük otthon. Először elkészítjük a menüt, közben feldíszítjük a fát, majd jöhet a vacsora és az ajándékozás. Ezt követően még beszélgetünk, nagyon szeretem ezeket a bensőséges pillanatokat! 25-én pedig meglátogatjuk édesapám szüleit.
Az ajándékokat beszerezted már?
Büszkén mondhatom, hogy idén már majdnem minden ajándék megvan, le akartam tudni, mielőtt a boltokban kitör a karácsonyi őrület.
Milyen ünnepi menüt készítetek?
A hagyományos karácsonyi étel nálunk a kacsa, de apukám lazacot is szokott készíteni. Természetesen a tradicionális édességek sem maradhatnak el, így lesz bejgli, zserbó és mézeskalács is!
Zelcsényi Zsófia
![]()
Mi a legkedvesebb karácsonyi emléked/élményed?
Nekem a karácsony az év legszebb időszaka, mert együtt vagyok a családommal. Minden velük töltött pillanat élmény!
Hol töltöd az ünnepeket?
A Szentestét rendszerint szűk családi körben szoktuk otthon ünnepelni. 25-én és 26-án érkeznek hozzánk a rokonok, ilyenkor sokat beszélgetünk, igyekszünk minél jobban kihasználni az időt, hiszen az év többi szakában ritkán van alkalmunk találkozni.
Mi lesz az ünnepi menü? Van olyan fogás, ami minden évben elmaradhatatlan?
Megvannak nálunk is a hagyományosnak tekinthető fogások, Szenteste halászlevet, rántott halat és babsalátát szoktunk enni, karácsonykor pedig húsleves és töltött káposzta készül. Ja, és természetesen nem maradhatnak el a finomabbnál finomabb sütik sem!
Szoktál segíteni a konyhában?
Igen, a süteményeket mindig édesanyámmal közösen készítjük, szívesen segítek neki a konyhában amiben csak tudok!