logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

A világdöntő előtt megmutatta káprázatos ruháját a magyar szépségkirálynő

Január 29-én Csütörtökön rendezik meg Egyiptomban az 53. Miss Intercontinental döntőjét, ahol kiderül, ki viselheti idén a koronát. Addig azonban továbbra is feszített tempóban zajlanak a próbák, Schrick Boglárka pedig megmutatta, milyen látványos szettben vonul majd fel.

Betegen is a legjobb formáját hozza a magyar szépségkirálynő – Így hódítja meg Egyiptomot Schrick Boglárka

Idén is Egyiptom ad otthont a Miss Intercontinental világversenynek, amelyen a Magyarok Világszépe legutóbbi győztesének, Schrick Boglárkának szoríthatunk. A szépségkirálynő a helyszínről mesélt a Blikknek az első napok izgalmairól, a kezdeti kihívásokról és a kulisszák mögött zajló eseményekről.

Több ezer Swarovski-kristályban tündököl a Magyarok Világszépe

Schrick Boglárka, a Magyarok Világszépe királynője turbófokozatra kapcsolt: minden erejével a nemzetközi szépségversenyre készült. A pusztaszabolcsi bombázó néhány óra múlva megérkezik Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világverseny felkészítő tábora várja. A fiatal szépség az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül készült a megmérettetésre: az intenzív nyelvtanulás mellett kiemelt hangsúlyt fektetett a színpadi mozgás elsajátítására, valamint nagy gondot fordított a tökéletes ruhák kiválasztására is. Ebben jelentős segítséget nyújtott számára a Magyarok Világszépe csapata.

Nyerni megyek!

Minden gondolata a világverseny körül forog és gőzerővel készül a januári Miss Intercontinental szépségversenyre Schrick Boglárka. A Magyarok Világszépe 2025-ös győztesének fejére júliusban került a korona, a napokban pedig átvehette a királynőnek járó vadonatúj nyereményautót is.

Átvehette fődíját a Magyarok Világszépe győztese, Schrick Boglárka

Átvette méltó jutalmát a Magyarok Világszépe frissen koronázott királynője. Schrick Boglárkát ünnepélyes keretek között köszöntötték, ahol átadták neki a fődíjat: egy ragyogó, tűzpiros KIA személyautót, amely méltón illik az új királynőhöz.

Exkluzív interjú Kosztyu Dorottyával, a Magyarok Világszépe egyedüli kárpátaljai döntősével

Kosztyu Dorottya egyedüli kárpátaljaiként képviselte vidékünket a Magyarok Világszépe versenyen. A 19 éves munkácsi lány bekerült a tizenhárom döntős közé, s végül a július 19-én Karcagon megtartott nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálén elnyerte a Kárpátalja Szépe címet.

Schrick Boglárka szépségkirálynő őszintén mesél a koronáról és a nagy álomról!

2025-ben Schrick Boglárka fejére került a Magyarok Világszépe koronája. Ezzel nemcsak egy álom vált valóra a pusztaszabolcsi szépségkirálynő számára, hanem egy különleges út is megkezdődött, amely egyenesen a nemzetközi világverseny felé vezet.

Végre, enyém lett a korona!

A Tények Plusz stábja percről percre, kvázi testközelből követte végig, ahogy megválasztják a Magyarok Világszépe győztesét!

Megválasztották a magyarok világszépét, ünnepélyes gálaesten helyezték fejére a koronát

Tizenhárom lány indult a döntőben, de csak egy fejére kerülhetett a korona. Hatalmas show-val, sztárvendégekkel, ruhakölteményekkel és táncbemutatóval fűszerezve rendezték meg szombaton a Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjét Karcagon.

Magyarok Világszépe 2025: megvan a győztes!

Megvan a 2025-ös Magyarok Világszépe szépségverseny győztese! A döntőt július 19-én, szombaton rendezték meg Karcagon, a Sámándob előtti területen.

Karcag a figyelem középpontjában: készülődés a Magyarok Világszépe döntőjére

Ma reggel Karcagról jelentkezett be a TV2 Mokka című műsora, ahol javában zajlanak a Magyarok Világszépe Szépségverseny színpadi előkészületei.

Én vagyok Európa legszebbje!

Magyar lány lett Európa legszebbje! Jákob Ramóna fejére a Top Modell of the World nemzetközi versenyen került fel a korona, a szőke, szobortestű szépség negyven lányt utasított maga mögé.

Magyarok Világszépe: a legszebb lányok küzdenek a koronáért – Szavazzon, ki legyen a Blikk különdíjasa!

Július 19-én, szombaton rendezik a Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjét, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is Karcagon, a Sámándob előtti területen. A tizenhárom döntős versenyző Fásy Ádám irányításával a karcagi felkészítő táborban lelkesen tanulja a koreográfiát, szabadidejükben pedig Szepesi Tibor polgármester kíséretében fedezik fel Karcag nevezetességeit.

Add ide a koronádat!

A Magyarok Világszépe döntős hölgyei gőzerővel készülnek Karcagon, a felkészítő táborban, a július 19-i Fináléra. A Tények Plusz riportja betekintést enged egy mozgalmas nap történéseibe.

Elindult a harc a Magyarok Világszépe címért!

A Mokka stábja élőben jelentkezett Karcagról, a Magyarok Világszépe királynő-jelöltjeinek felkészítő táborából. A döntős hölgyek gyűrűjében Szepesi Tiborral, Karcag város polgármesterével, valamint Fásy Ádámmal, a verseny tulajdonosával beszélgetett Csehi András.

Ezt hogy csinálta?

Élete vége felé ő volt az egyik leghíresebb magyar. Bár Párizsban élt saját palotájában, sosem felejtette el a gyökereit és amikor felkérést kapott arra, hogy megfesse Honfoglalás témájú képét, azonnal elvállalta a munkát. Jöjjön Munkácsy Mihály grandiózus alkotásának nem mindennapi története.

Elindult, majd Európa szépeként tért vissza Debrecenbe Jákób Ramóna

Mesebeli álmok, drámai fordulatok és egy koronázás – a hajdúszoboszlói Jákób Ramóna sikersztorija a Netflixen is dobogós lenne.

🌟 Magyar siker a Top Model of the World világversenyen! 🌟 🇭🇺

Fásy Ádám, licence tulajdonos és Jákób Ramóna, a Queen of Europe cím nyertese voltak a Mokka vendégei. A világverseny részleteiről beszélgettek a műsorvezetőkkel.

Hajdúszoboszlóról a világ színpadára: Jákób Ramóna Hurghadában versenyez a világhírű szépségversenyen

A Magyarok Világszépe tavalyi karcagi döntőjén a Top Model of the World Hungary címet elnyerő Jákób Ramóna képviseli hazánkat az egyiptomi Hurghadában megrendezésre kerülő rangos világversenyen.

Orosházán érettségizik a királynő: Így látta a vizsgákat a Magyarok Világszépe

Lezajlottak a középiskolai ballagások, valamint az érettségi vizsgák első, írásbeli fordulói. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója, a 2024-es Magyarok Világszépe szépségverseny királynője, Molnár Ramóna is most írta meg vizsgáit.

Újabb szépségversenyre készül Jákob Ramóna: Egyiptomban képviseli hazánkat

Fásy Ádám, a Top Model of the World Hungary tulajdonosa és Jákob Ramóna árultak el izgalmas dolgokat a Mokkában, az Egyiptomban megrendezésre kerülő 31. Top Model of the World világversenyről.

A Magyarok Világszépe is az érettségizők között van: elárulta, mitől fél a legjobban

Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő is idén érettségizik. A csengődi lány asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára, és úgy döntött, ott is fejezi be a tanulmányait. Ramóna ráadásul 2024-ben megnyerte Fásy Ádám szépségversenyét, a Magyarok Világszépét.

Fásy Ádám ismét a Magyarok Világszépét keresi

Tíz esztendővel ezelőtt indult útjára a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe nemzetközi szépségverseny, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, határokon innen és túl. Az idei esztendőben is méltó módon, látványos fináléval zárul a rendezvénysorozat: július 19-én, a tavalyi évhez hasonlóan, a Karcag Kincse Művészeti Központ szabadtéri színpadán kerül megrendezésre a nagyszabású gálaműsor.

Megtaláltuk a legszebb lányt, aki most érettségizik: Ramóna Orosházán vizsgázik

Elballagtak a középiskolás fiatalok, várja őket a nagybetűs ÉLET. Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő e sorok megjelenésekor már az érettségi vizsga első izgalmát éli át.

Világversenyre készül Jákób Ramóna: Egyiptomba utazik majd

Gőzerővel készül Jákób Ramóna, a Top Model of the World Hungary győztese az egyiptomi világversenyre.

Ilyen volt a Miss Intercontinental: Világversenyen szerzett élményeiről mesélt Molnár Ramóna

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, nem sokkal később Egyiptomba utazott a Miss Intercontinental világversenyre, melyről most honlapunknak is mesélt.

A királynő, Molnár Ramóna és az ünnepek

Szenteste varázsa betölti az otthonokat, és a szeretet fénye ragyog minden szívben. Kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt, tele örömmel és meghitt pillanatokkal! 🎄✨ A királynő, Molnár Ramóna válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Jákób Ramóna és az ünnepek

A karácsony közeledtével a várakozás izgalma áthatja a mindennapokat, ahogy egyre több fény és dísz tündököl körülöttünk. Már csak 1-2 nap, és elérkezik az ünnep, amely mindannyiunk szívébe meghittséget és örömöt hoz. Az idei versenyen a Top Model of the World Hungary címet elnyert Jákób Ramónát kérdeztük az ünnepekről és az újévi fogadalmakról.

Uzsák Emma és az ünnepek

Karácsony idején az otthonok ünnepi fényekben tündökölnek, a levegő tele van frissen sült sütemények illatával. Ez az időszak tökéletes alkalom arra, hogy megálljunk a rohanásban, és értékeljük azokat az apró örömöket, amelyeket az ünnep hoz magával. A Felvidék szépének megválasztott Uzsák Emma válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Ünnepek, ahogy az I. udvarhölgy, Péter Barbara látja

Péter Barbara Kárpátaljáról érkezett az idei versenyre, és a királynő első udvarhölgye lett, az ünnepek alatt szívesen időzik családjával, akiknek a társaságában érzi igazán az összetartozás és szeretet melegét. Az otthonát fényekkel és díszekkel varázsolja ünnepivé, és hagyományos karácsonyi ételekkel készül. A karácsony számára nemcsak az ajándékozásról szól, hanem arról is, hogy mélyebben megélje a boldogság pillanatait szeretteivel együtt.

Nagy Petra és az ünnepek

A karácsonyi időszak varázslatos hangulatot hoz, amikor az otthonok megtelnek fényekkel és az emberek szívében a szeretet lobog. A II. udvarhölgyet, a debreceni Nagy Petrát kérdeztük az ünnepekről.

Így készül Somogyi Dorina az ünnepekre

Közeledik a Karácsony, az év egyik legmeghittebb ünnepe, amely a szeretet, az összetartozás és az öröm jegyében telik. Megkérdeztük döntőseinket, mit jelent számukra ez az időszak. Elsőként Kárpátalja szépe, Somogyi Dorina válaszolt kérdéseinkre az ünnepekkel kapcsolatosan.

Ramóna, a szépségkirálynő a világverseny után az érettségire készül

Molnár Ramóna képviselte hazánkat Egyiptomban a Miss Intercontinental világversenyen. Minden földrészről a nemzetek szépségkirálynői vonultak a zsűri elé a napokban. A Miss Intercontinental 2024 címet és a koronát egy gyönyörű puerto ricoi versenyzőnek ítélték. Az orosházi középiskolás fantasztikus élményekkel tért haza. De mit csinál a folytatásban Ramóna?

Ramóna díszruhában hirdeti Egyiptomban: a magyar nők a legszebbek a világon

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt. A 18 éves szépségkirálynő Egyiptomban, pénteken este a világ legszebb lányai között méretteti meg magát. A Miss Intercontinental szépségverseny döntőjében szépségét egy csorvási viseletkészítő nemesi díszruhájában is mutatja meg.

A világ legszebb lányai között Rami: orosházi osztálytársai is szurkolnak győzelméért

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt, melynek fináléját nyáron, Karcagon rendezték meg. Így lett a 18 éves csengődi lány mára a világ legszebb lányainak egyike, magyar szépségkirálynő.

Elrepült a királynő

Egyenesen Egyiptomba utazott, hogy aztán ott képviselje Magyarországot a Miss Intercontinental világversenyen!

Egyiptomban képviseli hazánkat Ramóna, a Miss Intercontinental versenyen lép színpadra

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki a Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, a napokban utazott el Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világversenyen képviselheti hazánkat.

Egy nap a királynővel

A Tények Plusz stábja egy egész napot eltöltött a királynővel. A nap végén Fásy Ádám lett Ramóna sofőrje, hogy miért? A riportból kiderül.

A világ meghódítására készül az orosházi szépségkirálynő

Az orosházi gyönyörű középiskolás lány, Molnár Ramóna fejére került a korona egy szépségversenyen augusztusban. A Magyarok Világszépe Szépségverseny győzteseként ő képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat. A napokban utazik Egyiptomba. Vajon hány bőröndöt visz magával? Van-e kabalája? Szerkesztőségünknek elárulta.

Jogsija még nincs, de autója már van a Magyarok Világszépe győztesének

Ramóna a napokban vehette át a királynői címmel járó fődíjat, egy Fiat 500-as személyautót Pais Józseftől, a Pappas Autó ügyvezető igazgatójától és Fásy Ádámtól, a Miss Intercontinental Hungary licenctulajdonostól.

Titokban jelentkezett a versenyre, ő lett a Magyarok Világszépe győztese

Molnár Ramóna titokban jelentkezett a versenyre, ma ő a Magyarok Világszépe királynője, aki hamarosan hazánkat képviselheti a Miss Intercontinental világversenyen Egyiptomban.

13 lány küzd a Magyarok Világszépe címért - Vajon kié lesz a korona?

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe versenyt, Fásy Zsüliett, a szépségverseny rendezője mesélt az idei verseny részleteiről.

A belső értékeket is fontosnak tartja a Felvidék Szépe

Uzsák Emma, a Selye János Gimnázium VII. N osztályos diákja az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny karcagi döntőjében elnyerte a Felvidék Szépe címet, az internetes szavazáson pedig a Blikk különdíját.

Magyarok Világszépe: ezek a bombázók csavarják el az egész ország fejét

Augusztus utolsó napján a Nagykunság fővárosa ünnepi hangulatba öltözött, amikor is megrendezték a Magyarok Világszépe verseny döntőjét a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ előtt felállított nagyszínpadon. Az esemény iránti érdeklődés óriási volt, a nézőtér már délután zsúfolásig megtelt.

A Székács iskola diákja, a 17 éves Ramóna lett a Magyarok Világszépe

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány nappal ezelőtt. Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója így hamarosan a Miss Intercontinental nemzetközi versenyen képviselheti Magyarországot.

Titokban jelentkezett, szépségkirálynő lett Molnár Ramóna, az orosházi gimnazista

A Magyarok Világszépe Szépségverseny győztese egy orosházi középiskolás. A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 17 éves diáklánya, Molnár Ramóna képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat.

Csengődi lány fejére került a korona

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe Szépségversenyt Karcagon, a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ szabadtéri színpadán. A Fásy Ádám által szervezett versenyen 13 kivételes szépségű hölgy indult a koronáért.

Szépségkirálynők mentek be a magyar focicsapat öltzözőjébe, ez lett a vége

Karcagon rendhagyó ünneplést tartottak az NB III-as csapat győzelme után az öltözőben.

Fásy Zsüliett flitteres estélyiben: 50 kilós fogyása után karcsúbb, mint valaha

Augusztus 31-én, szombaton rendezték meg Fásy Ádám szépségkirálynő-választását, a Magyarok Világszépe versenyt. Az eseményen Fásy Zsüliett is részt vett: káprázatosan nézett ki a flitteres estélyiben.

Magyarok Világszépe Szépségverseny: a komáromi Uzsák Emma lett a Felvidék Szépe

A Selye János Gimnázium saját facebookos oldalán osztotta meg az örvendetes hírt: Uzsák Emma, az intézmény VII.N osztályos tanulója az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny hétvégi karcagi döntőjében megkapta a Felvidék Szépe címet. Sőt, az internetes szavazás keretén belül a Blikk különdíját is elnyerte! Egyúttal mindenkinek köszönik a szavazatokat és a támogatást.

Kárpátaljai lány a Magyarok Világszépe udvarhölgye

A bótrágyi Péter Barbarát választották a Magyarok Világszépe szépségverseny első udvarhölgyéül, míg a korona egy csengődi lány, a 17 éves Molnár Ramóna fejére került. A Magyarok Világszépe második udvarhölgyének címét Nagy Petra érdemelte ki.

Egy gyönyörű, hajdúszoboszlói lány lehet a világ legszebbje?

Van mire büszkének lennünk! A Magyarok Világszépe két hajdú-bihari versenyzőjét megkereste a Haon a szombati döntőt követően.

Én vagyok a királynő!

A Magyarok Világszépe döntőjében 13 csinos hölgy szállt harcba a királynői címért, a vele járó több millió forintos autóért és nem utolsó sorban azért, hogy ő képviselhesse hazánkat a Miss Intercontinental nemzetközi szépségverseny decemberi döntőjében.

17 éves gimnazista lány lett a Magyarok Világszépe – fotók

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra szombaton éjfél körül: Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon.
sav

„Szerettem volna, ha a verseny során is hű lehetek azokhoz az értékekhez, amelyeket otthonról hoztam”

Kosztyu Dorottya egyedüli kárpátaljaiként képviselte vidékünket a Magyarok Világszépe versenyen. A 19 éves munkácsi lány bekerült a tizenhárom döntős közé, s végül a július 19-én Karcagon megtartott nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálén elnyerte a Kárpátalja Szépe címet.

exkluziv interju kosztyu dorottyaval magyarok vilagszepe egyeduli karpataljai dontosevelzA díjazottak Szepesi Tiborral, Karcag polgármesterével és Fásy Ádámmal, a verseny tulajdonosával

A szépségversenyt 2016 óta rendezik meg, megálmodója Fásy Ádám. A Magyarok Világszépe a teljes magyar nemzet szépségversenye, hiszen a szervezők minden olyan jelentkezőt vártak, aki magyar felmenőkkel rendelkezik. Az idei mezőnyben voltak kárpátaljai, vajdasági és erdélyi lányok is. A verseny fontos üzenetet hordoz: éljünk bárhol, a magyar gyökereink erősek, és összeköt minket a magyar identitástudatból eredő együvé tartozás érzése is.

Kosztyu Dorottya a szépségversenyen szerzett élményeiről és tapasztalatairól adott interjút újságírónknak.

– Mesélj kicsit magadról.

– Kosztyu Dorottya vagyok, 19 éves, Munkácsról származom. Jelenleg a Debreceni Egyetemen közösségszervezés szakon tanulok, s emellett párhuzamosan a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán turizmus és rekreáció szakon folytatok képzést. Hiszem, hogy az utazás nemcsak földrajzi, hanem lelki utazás is, amely segít nyitottabbá válni a világ és mások felé. Fontos számomra a hitem – a Munkácsi Református Egyházközség aktív tagja vagyok, 2024-ben pedig részt vettem egy ifivezető-képzésen a KRISZ és az EXODUS szervezésében. Célom, hogy életemmel másokat is Istenhez vezessek.

– Hogyan értesültél a versenyről? Esetedben mi volt az elsődleges cél, hogy jelentkeztél?

– A jelentkezés gondolata egy közeli családi barátunktól származik, aki mindig bátorított, hogy merjek kilépni a komfortzónámból. Ő vetette fel először, hogy egy szépségverseny jó lehetőség lehet új élmény szerzésére. Tavaly sajnos elveszítettük őt, ezután sokáig hezitáltam, de végül úgy éreztem: érte és miatta belevágok.

 

– Hogyan készültél a versenyre?

– A felkészülés nálam nem klasszikus értelemben zajlott, igazából alig volt rá időm. Inkább egy fontos döntést kellett meghoznom: egy közös nyaralás anyukámmal, a húgommal és a volt iskolámmal, vagy ez a verseny. Végül a versenyt választottam, és ma már biztos vagyok benne, hogy jól döntöttem.

– A jelentkezést követően milyen lépések vezettek a fináléig?

– Egy pénteken éppen a nővérem diplomaosztóján voltam, amikor megkaptam az e-mailes értesítést a castingról. Az időpont egybeesett a nyaralással, ezért először úgy gondoltam, hogy talán most kihagyom, és majd máskor próbálkozom. Végül mégis úgy döntöttem, hogy belevágok. Már vasárnap Budapesten voltam a castingon, ahol kiderült, hogy bekerültem a döntősök közé. Kedden kezdődött is a tábor, de mivel előtte még haza kellett utaznom, én egy nappal később csatlakoztam a többiekhez. A nővérem vitt el Karcagra, ahol 12 emlékezetes napot töltöttem a döntős lányokkal. Mindez péntektől szerdáig zajlott, s néhány nap alatt teljes fordulatot vett minden.

– A döntőbe kerülésed rendkívüli élmény lehetett. Hogy élted meg?

– A helyszínen derült ki, hogy már csak a döntőbe jutott lányokat hívták be a castingra. Először teljesen megdöbbentem. Nem számítottam erre, és kicsit megijedtem, hogy vajon képes leszek megbirkózni a helyzettel? Egy lány vissza is lépett, mert hirtelen túl nagy volt a nyomás, de én úgy döntöttem, hogy maradok. Hamarosan rájöttem, hogy ez egy lehetőség, amit nem szabad kihagyni, és elkezdtem örülni annak, hogy itt lehetek. Próbáltam minden egyes pillanatot kiélvezni, hiszen tudtam, hogy ilyen élményben nem mindenki részesülhet.

– Hogyan teltek a napjaitok a felkészítőtáborban?

– Nemrég tértem vissza Karcagról, ahol a döntőt megelőző felkészítőtábor zajlott a Nimród Bioszállodában. A tábor alatt teljes ellátásban részesültünk és rendkívül intenzív, élményekkel teli napokat éltünk át. Táncpróbák, ruhapróbák és különféle felkészítő foglalkozások segítettek abban, hogy a lehető legjobb formánkat hozzuk a július 19-i finálén. A döntőn több fordulóban kellett megmutatnunk magunkat a zsűri előtt – mindez felejthetetlen élmény volt. Természetesen a pihenésre is jutott idő: ellátogattunk az Akácliget Fürdőbe, és esténként a szálloda szaunája is segített abban, hogy feltöltődve állhassunk helyt a nagy napon.

– Számodra mi jelentette a legnagyobb kihívást?

– Nagy kihívásnak igazából nem éreztem a felkészülést, inkább egy belső célom volt: hogy végig meg tudjam őrizni önmagam. Fontos volt számomra, hogy ugyanaz a kedves, tudatos és határozott Dorottya maradjak, aki ideérkezett. Szerettem volna, ha a verseny során is hű lehetek azokhoz az értékekhez, amelyeket otthonról hoztam, és amelyeket a közösségeimben is képviselek.

– Izgultál a finálé előtt? Milyen érzés volt a döntőben a színpadon állni?

– A finálé előtt meglepően nyugodtak voltunk a lányokkal. Igazi izgalmat csak közvetlenül a színpadra lépés előtt éreztem. A színpadon állni különleges és megtisztelő élmény volt, próbáltam minden tőlem telhetőt beleadni. Hatalmas öröm volt, amikor megláttam az első sorban a családomat és a meghívott vendégeimet – ez nagyon sokat jelentett számomra. Ugyanakkor bennem volt az is, hogy a húgom és apukám nem lehetett ott. Ez végig ott volt a gondolataimban, de biztos vagyok benne, hogy ők is büszkék rám.

– Számodra mi volt a döntő legemlékezetesebb momentuma?

– Bár maga a döntő is különleges élmény volt, számomra az egyik legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a lányokkal együtt, virágcsokorral a kezünkben vártuk az eredményhirdetést. Egymásra néztünk, összemosolyogtunk, és tudtuk: mindannyian nyertünk valamiben. Ez az összetartozás érzése nekem nagyon sokat jelentett. Külön büszkeséggel töltött el, hogy Kárpátalját képviselhettem – és megható pillanat volt, amikor a fejemre került a korona, és elnyertem a Kárpátalja Szépe címet.

– Milyen élményekkel tértél haza? Milyen visszajelzéseket kaptál?

– Nagyon sok élménnyel és értékes tapasztalattal tértem haza. A verseny nemcsak kívül, de belül is formált: sokat tanultam önmagamról, a határaimról, és arról, milyen fontos bízni magunkban. A döntő alatt és után rengeteg kedves visszajelzést kaptam, melyek megerősítettek abban, hogy jó úton járok. A legszebb talán az volt, amikor valaki azt mondta: „Jó volt látni, hogy nem akartál többnek látszani, mint aki vagy.” Ez számomra mindennél többet jelentett.

– Ha visszarepülnél az időben, újra jelentkeznél?

– Természetesen igen! Ez egy pillanatig sem kérdés. Ha visszamehetnék az időben, újra belevágnék. Ez az élmény rengeteget adott: különleges embereket ismertem meg, tartalmas napokat éltünk át együtt, és olyan emlékeket szereztem, amiket mindig őrizni fogok. Minden perce megérte.

– Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

– Nem vagyok biztos abban, hogy hosszú távon ebben a világban maradok – ez leginkább a felkérésektől és megkeresésektől függ majd. Én magam nem tervezem aktívan keresni ezt az irányt. Egyelőre szeretnék a tanulmányaimra koncentrálni: célom, hogy megszerezzem az első, majd a második diplomámat is. Ami pedig a jövőt illeti, hiszem, hogy minden úgy fog történni, ahogyan azt Isten megtervezte számomra.

– Szívből gratulálunk neked, és további sikereket kívánunk!

Csuha Alexandra

karpataljalap.net

 Megvan a 2025-ös Magyarok Világszépe szépségverseny győztese! A döntőt július 19-én, szombaton rendezték meg Karcagon, a Sámándob előtti területen.

 Magyarok Világszépe Finálé Fotó Czerkl Gábor 5

Lezajlott a Magyarok Világszépe szépségverseny döntője / Fotó: Czerkl Gábor


Tizenhárom gyönyörű, fiatal lány szállt versenybe egymással a Magyarok Világszépe szépségversenyen, közülük azonban végül csak egy győzhetett. Ő Schrick Boglárka, a 23 éves pusztaszabolcsi szépség, aki a verseny atyja, Fásy Ádám szerint is nagyon jó választás volt.

– Nagyon jól sikerült a verseny és a választással is nagyon elégedett vagyok. Boglárka nagyon szép, nagyon tehetséges, aki nemcsak több nyelven beszél, de egy igazi lovas lány, ugyanis díjlovaglással foglalkozik – árulta el a Magyarok Világszépe szépségverseny tulajdonosa, aki a következő években segíteni fogja a szépséget az útján.

Magyarok Világszépe Finálé Fotó Czerkl Gábor 14

A győztes, Schrick Boglárka, Fásy Ádám, mellette pedig a tavalyi győztes, Molnár Ramóna / Fotó: Czerkl Gábor

– Ő lesz a Miss Intercontinental nemzetközi verseny magyar résztvevője, az erre való felkészülésben is segítjük. A mozgását még kell egy kicsit csiszolni, de egyébként szerintem nagyon jól fogja képviselni hazánkat – tette hozzá Fásy Ádám, aki nagyon büszke a második helyezett Torma Eszterre is, aki a Top Model of the World nevű világszintű megméretésen való részvételt nyert a második helyével. Nem beszélve a számos másik lehetőségről és nyereményről, amelyet a szépségek megkaptak.
– Hároméves szerződést kaptak velünk, természetesen segítjük őket a nemzetközi versenyekre, kapnak egy-egy teljes ruhatárat és Boglárka már a nyereményautóját is átvehette – mesélte büszkén Fásy Ádám, aki nagyon örül annak, hogy a versenyén nemcsak szép, de okos és intelligens lányok vesznek részt évről évre.


A Blikk korábban szavazást tartott arról, hogy olvasóink szerint ki lesz a befutó, ám a sorrend egészen meglepő a szavazás eredményéhez képest. Az eseményen a tavalyi győztes, Molnár Ramóna is jelen volt, aki ezúttal is csodásan festett.
A Magyarok Világszépe verseny célja, hogy átlépje az országhatárokat, és mindenkit vártak, akinek vannak magyar felmenői. Az idei mezőnyben voltak kárpátaljai, vajdasági és erdélyi lányok is. A szépségverseny üzenete, hogy bárhol éljünk is, a magyar gyökerek erősek, és összeköt minket a hazaszeretet.

Forrás: Blikk

Élete vége felé ő volt az egyik leghíresebb magyar. Bár Párizsban élt saját palotájában, sosem felejtette el a gyökereit és amikor felkérést kapott arra, hogy megfesse Honfoglalás témájú képét, azonnal elvállalta a munkát. Jöjjön Munkácsy Mihály grandiózus alkotásának nem mindennapi története.

@munkacsymisszio Élete vége felé ő volt az egyik leghíresebb magyar. Bár Párizsban élt saját palotájában, sosem felejtette el a gyökereit és amikor felkérést kapott arra, hogy megfesse Honfoglalás témájú képét, azonnal elvállalta a munkát. Jöjjön Munkácsy Mihály grandiózus alkotásának nem mindennapi története. #győr #munkacsy #munkacsymihaly #honfoglalás @fasyadam @vargaviktorart ♬ eredeti hang – Munkácsy M - Munkácsy M

Forrás: TV2 Tények Plusz

Lezajlottak a középiskolai ballagások, valamint az érettségi vizsgák első, írásbeli fordulói. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója, a 2024-es Magyarok Világszépe szépségverseny királynője, Molnár Ramóna is most írta meg vizsgáit.

A hely, ahol barátságok szövődtek, emlékek születtek – a középiskola, esetünkben a Székács József Evangélikus Iskola, ahol május 3-án tartották meg az intézmény ballagási ünnepségét, hogy aztán néhány nappal később már az írásbeli érettségi vizsgákat tartsák meg. Múlt hét kedden a matematikával kapcsolatban kérdeztük meg az iskola diákjait, most pedig Molnár Ramónával beszélgettünk, aki igencsak izgalmas és mozgalmas tanéven van túl.

A fiatal csengődi lány asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára és döntött úgy, hogy középiskolás tanulmányait itt fejezi be. Az életét tavaly nyáron alapjaiban változtatta meg egy karcagi esemény, ő nyerte el ugyanis a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe verseny királynői koronáját, nem sokkal később pedig a Miss Intercontinental versenyen vett részt. Közben persze egyre közelgő érettségi vizsgái is a szeme előtt lebegtek már, május 5-én pedig el is érkezett a nagy pillanat.

Orosházán érettségizik a királynő Így látta a vizsgákat a Magyarok Világszépe OrosCafé

– Tudatosan osztottam be az időmet, próbáltam minden tantárgyra elegendő figyelmet fordítani. Alapvetően izgulós típus vagyok, így az érettségi előtt igyekeztem levezetni a feszültséget sporttal. Arra gondoltam, hogy mennyit készültem és bíztam abban, hogy ez meg is fog látszódni az eredményeken. A matematika vizsga miatt volt bennem a legtöbb bizonytalanság, mert az mindig is kicsit nehezebben ment nekem. A humán tárgyak, például a magyar és a történelem közelebb állnak a szívemhez – árulta el Ramóna.

A fiatal szépségkirálynő elmondta, a neheze még csak most jön, hiszen a vizsgatípusok közül pedig inkább az írásbeli áll hozzá közelebb.
– Valamivel kiszámíthatóbb, hiszen ott van időm átgondolni a válaszokat, vissza lehet térni egy-egy feladatra, a szóbelinél pedig azonnal kell reagálni. De kihívásként tekintek a szóbelire is és remélem, ott is meg tudom majd mutatni a tudásomat – tette hozzá.

Mint mondta, ezt követően a nyáron szeretne kicsit pihenni, feltöltődni az intenzív vizsgaidőszak után, a barátaival minél több időt eltölteni és minél több helyre elutazni. A tanulmányait Szegeden szeretné folytatni, több karra is beadta jelentkezését a Szegedi Tudományegyetemre.

Ezen kívül pedig érdeklődve figyeli majd a Magyarok Világszépe 2025-ös versenyét is, és izgalommal várja, hogy ki lesz az, akinek július 19-én Karcagon, a hagyományokhoz híven egy nagyszabású gálaműsor keretén belül, a fináléban fájó szívvel bár, de átadhatja koronáját. 

Az idei versenyre jelentkezni online lehet a Magyarok Világszépe weboldalán, a jelentkezési lap kitöltésével.

Forrás: oroscafe.hu

Bojtor Zalán

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben