logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

A világdöntő előtt megmutatta káprázatos ruháját a magyar szépségkirálynő

Január 29-én Csütörtökön rendezik meg Egyiptomban az 53. Miss Intercontinental döntőjét, ahol kiderül, ki viselheti idén a koronát. Addig azonban továbbra is feszített tempóban zajlanak a próbák, Schrick Boglárka pedig megmutatta, milyen látványos szettben vonul majd fel.

Betegen is a legjobb formáját hozza a magyar szépségkirálynő – Így hódítja meg Egyiptomot Schrick Boglárka

Idén is Egyiptom ad otthont a Miss Intercontinental világversenynek, amelyen a Magyarok Világszépe legutóbbi győztesének, Schrick Boglárkának szoríthatunk. A szépségkirálynő a helyszínről mesélt a Blikknek az első napok izgalmairól, a kezdeti kihívásokról és a kulisszák mögött zajló eseményekről.

Több ezer Swarovski-kristályban tündököl a Magyarok Világszépe

Schrick Boglárka, a Magyarok Világszépe királynője turbófokozatra kapcsolt: minden erejével a nemzetközi szépségversenyre készült. A pusztaszabolcsi bombázó néhány óra múlva megérkezik Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világverseny felkészítő tábora várja. A fiatal szépség az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül készült a megmérettetésre: az intenzív nyelvtanulás mellett kiemelt hangsúlyt fektetett a színpadi mozgás elsajátítására, valamint nagy gondot fordított a tökéletes ruhák kiválasztására is. Ebben jelentős segítséget nyújtott számára a Magyarok Világszépe csapata.

Nyerni megyek!

Minden gondolata a világverseny körül forog és gőzerővel készül a januári Miss Intercontinental szépségversenyre Schrick Boglárka. A Magyarok Világszépe 2025-ös győztesének fejére júliusban került a korona, a napokban pedig átvehette a királynőnek járó vadonatúj nyereményautót is.

Átvehette fődíját a Magyarok Világszépe győztese, Schrick Boglárka

Átvette méltó jutalmát a Magyarok Világszépe frissen koronázott királynője. Schrick Boglárkát ünnepélyes keretek között köszöntötték, ahol átadták neki a fődíjat: egy ragyogó, tűzpiros KIA személyautót, amely méltón illik az új királynőhöz.

Exkluzív interjú Kosztyu Dorottyával, a Magyarok Világszépe egyedüli kárpátaljai döntősével

Kosztyu Dorottya egyedüli kárpátaljaiként képviselte vidékünket a Magyarok Világszépe versenyen. A 19 éves munkácsi lány bekerült a tizenhárom döntős közé, s végül a július 19-én Karcagon megtartott nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálén elnyerte a Kárpátalja Szépe címet.

Schrick Boglárka szépségkirálynő őszintén mesél a koronáról és a nagy álomról!

2025-ben Schrick Boglárka fejére került a Magyarok Világszépe koronája. Ezzel nemcsak egy álom vált valóra a pusztaszabolcsi szépségkirálynő számára, hanem egy különleges út is megkezdődött, amely egyenesen a nemzetközi világverseny felé vezet.

Végre, enyém lett a korona!

A Tények Plusz stábja percről percre, kvázi testközelből követte végig, ahogy megválasztják a Magyarok Világszépe győztesét!

Megválasztották a magyarok világszépét, ünnepélyes gálaesten helyezték fejére a koronát

Tizenhárom lány indult a döntőben, de csak egy fejére kerülhetett a korona. Hatalmas show-val, sztárvendégekkel, ruhakölteményekkel és táncbemutatóval fűszerezve rendezték meg szombaton a Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjét Karcagon.

Magyarok Világszépe 2025: megvan a győztes!

Megvan a 2025-ös Magyarok Világszépe szépségverseny győztese! A döntőt július 19-én, szombaton rendezték meg Karcagon, a Sámándob előtti területen.

Karcag a figyelem középpontjában: készülődés a Magyarok Világszépe döntőjére

Ma reggel Karcagról jelentkezett be a TV2 Mokka című műsora, ahol javában zajlanak a Magyarok Világszépe Szépségverseny színpadi előkészületei.

Én vagyok Európa legszebbje!

Magyar lány lett Európa legszebbje! Jákob Ramóna fejére a Top Modell of the World nemzetközi versenyen került fel a korona, a szőke, szobortestű szépség negyven lányt utasított maga mögé.

Magyarok Világszépe: a legszebb lányok küzdenek a koronáért – Szavazzon, ki legyen a Blikk különdíjasa!

Július 19-én, szombaton rendezik a Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjét, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is Karcagon, a Sámándob előtti területen. A tizenhárom döntős versenyző Fásy Ádám irányításával a karcagi felkészítő táborban lelkesen tanulja a koreográfiát, szabadidejükben pedig Szepesi Tibor polgármester kíséretében fedezik fel Karcag nevezetességeit.

Add ide a koronádat!

A Magyarok Világszépe döntős hölgyei gőzerővel készülnek Karcagon, a felkészítő táborban, a július 19-i Fináléra. A Tények Plusz riportja betekintést enged egy mozgalmas nap történéseibe.

Elindult a harc a Magyarok Világszépe címért!

A Mokka stábja élőben jelentkezett Karcagról, a Magyarok Világszépe királynő-jelöltjeinek felkészítő táborából. A döntős hölgyek gyűrűjében Szepesi Tiborral, Karcag város polgármesterével, valamint Fásy Ádámmal, a verseny tulajdonosával beszélgetett Csehi András.

Ezt hogy csinálta?

Élete vége felé ő volt az egyik leghíresebb magyar. Bár Párizsban élt saját palotájában, sosem felejtette el a gyökereit és amikor felkérést kapott arra, hogy megfesse Honfoglalás témájú képét, azonnal elvállalta a munkát. Jöjjön Munkácsy Mihály grandiózus alkotásának nem mindennapi története.

Elindult, majd Európa szépeként tért vissza Debrecenbe Jákób Ramóna

Mesebeli álmok, drámai fordulatok és egy koronázás – a hajdúszoboszlói Jákób Ramóna sikersztorija a Netflixen is dobogós lenne.

🌟 Magyar siker a Top Model of the World világversenyen! 🌟 🇭🇺

Fásy Ádám, licence tulajdonos és Jákób Ramóna, a Queen of Europe cím nyertese voltak a Mokka vendégei. A világverseny részleteiről beszélgettek a műsorvezetőkkel.

Hajdúszoboszlóról a világ színpadára: Jákób Ramóna Hurghadában versenyez a világhírű szépségversenyen

A Magyarok Világszépe tavalyi karcagi döntőjén a Top Model of the World Hungary címet elnyerő Jákób Ramóna képviseli hazánkat az egyiptomi Hurghadában megrendezésre kerülő rangos világversenyen.

Orosházán érettségizik a királynő: Így látta a vizsgákat a Magyarok Világszépe

Lezajlottak a középiskolai ballagások, valamint az érettségi vizsgák első, írásbeli fordulói. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója, a 2024-es Magyarok Világszépe szépségverseny királynője, Molnár Ramóna is most írta meg vizsgáit.

Újabb szépségversenyre készül Jákob Ramóna: Egyiptomban képviseli hazánkat

Fásy Ádám, a Top Model of the World Hungary tulajdonosa és Jákob Ramóna árultak el izgalmas dolgokat a Mokkában, az Egyiptomban megrendezésre kerülő 31. Top Model of the World világversenyről.

A Magyarok Világszépe is az érettségizők között van: elárulta, mitől fél a legjobban

Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő is idén érettségizik. A csengődi lány asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára, és úgy döntött, ott is fejezi be a tanulmányait. Ramóna ráadásul 2024-ben megnyerte Fásy Ádám szépségversenyét, a Magyarok Világszépét.

Fásy Ádám ismét a Magyarok Világszépét keresi

Tíz esztendővel ezelőtt indult útjára a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe nemzetközi szépségverseny, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, határokon innen és túl. Az idei esztendőben is méltó módon, látványos fináléval zárul a rendezvénysorozat: július 19-én, a tavalyi évhez hasonlóan, a Karcag Kincse Művészeti Központ szabadtéri színpadán kerül megrendezésre a nagyszabású gálaműsor.

Megtaláltuk a legszebb lányt, aki most érettségizik: Ramóna Orosházán vizsgázik

Elballagtak a középiskolás fiatalok, várja őket a nagybetűs ÉLET. Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő e sorok megjelenésekor már az érettségi vizsga első izgalmát éli át.

Világversenyre készül Jákób Ramóna: Egyiptomba utazik majd

Gőzerővel készül Jákób Ramóna, a Top Model of the World Hungary győztese az egyiptomi világversenyre.

Ilyen volt a Miss Intercontinental: Világversenyen szerzett élményeiről mesélt Molnár Ramóna

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, nem sokkal később Egyiptomba utazott a Miss Intercontinental világversenyre, melyről most honlapunknak is mesélt.

A királynő, Molnár Ramóna és az ünnepek

Szenteste varázsa betölti az otthonokat, és a szeretet fénye ragyog minden szívben. Kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt, tele örömmel és meghitt pillanatokkal! 🎄✨ A királynő, Molnár Ramóna válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Jákób Ramóna és az ünnepek

A karácsony közeledtével a várakozás izgalma áthatja a mindennapokat, ahogy egyre több fény és dísz tündököl körülöttünk. Már csak 1-2 nap, és elérkezik az ünnep, amely mindannyiunk szívébe meghittséget és örömöt hoz. Az idei versenyen a Top Model of the World Hungary címet elnyert Jákób Ramónát kérdeztük az ünnepekről és az újévi fogadalmakról.

Uzsák Emma és az ünnepek

Karácsony idején az otthonok ünnepi fényekben tündökölnek, a levegő tele van frissen sült sütemények illatával. Ez az időszak tökéletes alkalom arra, hogy megálljunk a rohanásban, és értékeljük azokat az apró örömöket, amelyeket az ünnep hoz magával. A Felvidék szépének megválasztott Uzsák Emma válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Ünnepek, ahogy az I. udvarhölgy, Péter Barbara látja

Péter Barbara Kárpátaljáról érkezett az idei versenyre, és a királynő első udvarhölgye lett, az ünnepek alatt szívesen időzik családjával, akiknek a társaságában érzi igazán az összetartozás és szeretet melegét. Az otthonát fényekkel és díszekkel varázsolja ünnepivé, és hagyományos karácsonyi ételekkel készül. A karácsony számára nemcsak az ajándékozásról szól, hanem arról is, hogy mélyebben megélje a boldogság pillanatait szeretteivel együtt.

Nagy Petra és az ünnepek

A karácsonyi időszak varázslatos hangulatot hoz, amikor az otthonok megtelnek fényekkel és az emberek szívében a szeretet lobog. A II. udvarhölgyet, a debreceni Nagy Petrát kérdeztük az ünnepekről.

Így készül Somogyi Dorina az ünnepekre

Közeledik a Karácsony, az év egyik legmeghittebb ünnepe, amely a szeretet, az összetartozás és az öröm jegyében telik. Megkérdeztük döntőseinket, mit jelent számukra ez az időszak. Elsőként Kárpátalja szépe, Somogyi Dorina válaszolt kérdéseinkre az ünnepekkel kapcsolatosan.

Ramóna, a szépségkirálynő a világverseny után az érettségire készül

Molnár Ramóna képviselte hazánkat Egyiptomban a Miss Intercontinental világversenyen. Minden földrészről a nemzetek szépségkirálynői vonultak a zsűri elé a napokban. A Miss Intercontinental 2024 címet és a koronát egy gyönyörű puerto ricoi versenyzőnek ítélték. Az orosházi középiskolás fantasztikus élményekkel tért haza. De mit csinál a folytatásban Ramóna?

Ramóna díszruhában hirdeti Egyiptomban: a magyar nők a legszebbek a világon

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt. A 18 éves szépségkirálynő Egyiptomban, pénteken este a világ legszebb lányai között méretteti meg magát. A Miss Intercontinental szépségverseny döntőjében szépségét egy csorvási viseletkészítő nemesi díszruhájában is mutatja meg.

A világ legszebb lányai között Rami: orosházi osztálytársai is szurkolnak győzelméért

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt, melynek fináléját nyáron, Karcagon rendezték meg. Így lett a 18 éves csengődi lány mára a világ legszebb lányainak egyike, magyar szépségkirálynő.

Elrepült a királynő

Egyenesen Egyiptomba utazott, hogy aztán ott képviselje Magyarországot a Miss Intercontinental világversenyen!

Egyiptomban képviseli hazánkat Ramóna, a Miss Intercontinental versenyen lép színpadra

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki a Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, a napokban utazott el Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világversenyen képviselheti hazánkat.

Egy nap a királynővel

A Tények Plusz stábja egy egész napot eltöltött a királynővel. A nap végén Fásy Ádám lett Ramóna sofőrje, hogy miért? A riportból kiderül.

A világ meghódítására készül az orosházi szépségkirálynő

Az orosházi gyönyörű középiskolás lány, Molnár Ramóna fejére került a korona egy szépségversenyen augusztusban. A Magyarok Világszépe Szépségverseny győzteseként ő képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat. A napokban utazik Egyiptomba. Vajon hány bőröndöt visz magával? Van-e kabalája? Szerkesztőségünknek elárulta.

Jogsija még nincs, de autója már van a Magyarok Világszépe győztesének

Ramóna a napokban vehette át a királynői címmel járó fődíjat, egy Fiat 500-as személyautót Pais Józseftől, a Pappas Autó ügyvezető igazgatójától és Fásy Ádámtól, a Miss Intercontinental Hungary licenctulajdonostól.

Titokban jelentkezett a versenyre, ő lett a Magyarok Világszépe győztese

Molnár Ramóna titokban jelentkezett a versenyre, ma ő a Magyarok Világszépe királynője, aki hamarosan hazánkat képviselheti a Miss Intercontinental világversenyen Egyiptomban.

13 lány küzd a Magyarok Világszépe címért - Vajon kié lesz a korona?

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe versenyt, Fásy Zsüliett, a szépségverseny rendezője mesélt az idei verseny részleteiről.

A belső értékeket is fontosnak tartja a Felvidék Szépe

Uzsák Emma, a Selye János Gimnázium VII. N osztályos diákja az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny karcagi döntőjében elnyerte a Felvidék Szépe címet, az internetes szavazáson pedig a Blikk különdíját.

Magyarok Világszépe: ezek a bombázók csavarják el az egész ország fejét

Augusztus utolsó napján a Nagykunság fővárosa ünnepi hangulatba öltözött, amikor is megrendezték a Magyarok Világszépe verseny döntőjét a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ előtt felállított nagyszínpadon. Az esemény iránti érdeklődés óriási volt, a nézőtér már délután zsúfolásig megtelt.

A Székács iskola diákja, a 17 éves Ramóna lett a Magyarok Világszépe

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány nappal ezelőtt. Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója így hamarosan a Miss Intercontinental nemzetközi versenyen képviselheti Magyarországot.

Titokban jelentkezett, szépségkirálynő lett Molnár Ramóna, az orosházi gimnazista

A Magyarok Világszépe Szépségverseny győztese egy orosházi középiskolás. A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 17 éves diáklánya, Molnár Ramóna képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat.

Csengődi lány fejére került a korona

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe Szépségversenyt Karcagon, a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ szabadtéri színpadán. A Fásy Ádám által szervezett versenyen 13 kivételes szépségű hölgy indult a koronáért.

Szépségkirálynők mentek be a magyar focicsapat öltzözőjébe, ez lett a vége

Karcagon rendhagyó ünneplést tartottak az NB III-as csapat győzelme után az öltözőben.

Fásy Zsüliett flitteres estélyiben: 50 kilós fogyása után karcsúbb, mint valaha

Augusztus 31-én, szombaton rendezték meg Fásy Ádám szépségkirálynő-választását, a Magyarok Világszépe versenyt. Az eseményen Fásy Zsüliett is részt vett: káprázatosan nézett ki a flitteres estélyiben.

Magyarok Világszépe Szépségverseny: a komáromi Uzsák Emma lett a Felvidék Szépe

A Selye János Gimnázium saját facebookos oldalán osztotta meg az örvendetes hírt: Uzsák Emma, az intézmény VII.N osztályos tanulója az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny hétvégi karcagi döntőjében megkapta a Felvidék Szépe címet. Sőt, az internetes szavazás keretén belül a Blikk különdíját is elnyerte! Egyúttal mindenkinek köszönik a szavazatokat és a támogatást.

Kárpátaljai lány a Magyarok Világszépe udvarhölgye

A bótrágyi Péter Barbarát választották a Magyarok Világszépe szépségverseny első udvarhölgyéül, míg a korona egy csengődi lány, a 17 éves Molnár Ramóna fejére került. A Magyarok Világszépe második udvarhölgyének címét Nagy Petra érdemelte ki.

Egy gyönyörű, hajdúszoboszlói lány lehet a világ legszebbje?

Van mire büszkének lennünk! A Magyarok Világszépe két hajdú-bihari versenyzőjét megkereste a Haon a szombati döntőt követően.

Én vagyok a királynő!

A Magyarok Világszépe döntőjében 13 csinos hölgy szállt harcba a királynői címért, a vele járó több millió forintos autóért és nem utolsó sorban azért, hogy ő képviselhesse hazánkat a Miss Intercontinental nemzetközi szépségverseny decemberi döntőjében.

17 éves gimnazista lány lett a Magyarok Világszépe – fotók

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra szombaton éjfél körül: Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon.
sav

Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő is idén érettségizik. A csengődi lány asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára, és úgy döntött, ott is fejezi be a tanulmányait. Ramóna ráadásul 2024-ben megnyerte Fásy Ádám szépségversenyét, a Magyarok Világszépét.

Szépségkirálynő is van az idei érettségizők között BlikkA Magyarok Világszépe is idén érettségizik / Fotó: Zsolnai Péter

A Blikk többször is írt Molnár Ramónáról, kezdve onnan, hogy ő lett a Magyarok Világszépe tavaly, egészen odáig, hogy átvette a nyereményét, valamint arról is, hogy pingpongozásban verhetetlen. A fiatal lány élete újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen mától érettségizik.

„Az érettségire való felkészülés stresszes és megterhelő feladat. Egy hullámvasútra hasonlít: vannak napok, amikor magabiztosnak érzem magam, máskor pedig úgy érzem, sosem érek a végére. A legnagyobb kihívás a stressz kezelése, de igyekszem hinni abban, hogy a sok befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Ez az időszak nemcsak a tanulásról szól, hanem arról is, hogy jobban megismerhetem önmagamat és a határaimat” – mesélte Ramóna a BEOL-nak, hozzátéve, hogy a matektól fél a legjobban. Ezután pedig arról is beszélt, mi vár rá, ha sikeresen elvégezte a középiskolát.

Átadja a koronáját

„Kicsit pihenhetek, lecsendesednek a dolgok körülöttem. Július 19-én Karcagon, a Magyarok Világszépe Szépségversenyen fájó szívvel, de átadom majd a koronámat a leendő királynőnek. Nagyon várom a színvonalas és lenyűgöző műsorral, látványvilággal és fellépőkkel színesített programot, amit a Fásy család tesz ismét felejthetetlenné sokunk számára” – mondta.

Végül pedig azt is elárulta, hogy ha sikerült a felvételije, Szegedre megy továbbtanulni, de ha valamivel elakadna, bármikor fordulhat tanácsért és támogatásért a volt iskolájához.

Forrás: Blikk

Elballagtak a középiskolás fiatalok, várja őket a nagybetűs ÉLET. Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő e sorok megjelenésekor már az érettségi vizsga első izgalmát éli át.

A szépségkirálynő Molnár Ramóna szombaton elballagott A szépségkirálynő, Molnár Ramóna szombaton elballagott orosházi középiskolájában, ma már az érettségi izgalmait éli át. 


Élmények, szerelmek, barátságok, sikerek és kudarcok – mindezek jellemzik és teszik életre szóló élménnyé, majd szelídülnek emlékké a négy esztendő történései, amit a diákélet során középiskolásként eltöltünk, átélünk. Érettségi 2025: ez került fókuszba ezekben a napokban a szépségkirálynő életében is.

Molnár Ramóna, a csengődi lány, asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára és döntött úgy, középiskolai tanulmányait itt fejezi be. Sport, tanulás és az életét alapjaiban megváltoztató 2024-es karcagi esemény: Ramóna nyerte meg a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt, így lett a 18 éves csengődi lány, az orosházi gimnazista a világ legszebb lányainak egyike, magyar szépségkirálynő.

Érettségi 2025: a szépségkirálynő sokat tanult a vizsgákra

Fantasztikus év volt számára a tavalyi, beszámoltunk az egyiptomi Miss Intercontinental 2024 világesemény döntőjéről, a nagy kalandról, ami megadatott Raminak. Odáig eljutni, óriási lehetőség volt. Osztálytársai a BEOL.hu hírportálon keresztül üzentek, szurkoltak a diáklánynak, hogy beteljesülhessen élete nagy álma.

Ramóna Egyiptomban. Forrás Magyarok Világszépe

Ramóna Egyiptomban. Forrás: Magyarok Világszépe

Szombaton velük együtt búcsúzott középiskolájától, a Székácstól, hétfőtől pedig az érettségin kell bebizonyítania, hogy a szépség, a tudás, a felkészültség Molnár Ramóna esetében együtt jár. Hétvégén, tanulás közben nyilatkozott hírportálunknak a lány. A ballagás pillanatai videón itt láthatóak.

Rami a matematika miatt izgul nagyon

Az érettségire való felkészülés stresszes és megterhelő feladat. Egy hullámvasútra hasonlít: vannak napok, amikor magabiztosnak érzem magam, máskor pedig úgy érzem, sosem érek a végére. A legnagyobb kihívás a stressz kezelése, de igyekszem hinni abban, hogy a sok befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Ez az időszak nemcsak a tanulásról szól, hanem arról is, hogy jobban megismerhetem önmagamat és a határaimat 

– mesélte Rami, aki bevallotta, a matematika érettségitől tart a legjobban.

,,Stresszkezelésként”  felelevenítettünk egy különleges, szépségkirálynői felkérést, mert a tanulás mellett Ramónának sok feladatot, megbízatást is teljesítenie kellett az elmúlt hónapokban. Legutóbb elvégzett egy kezdőrúgást egy focipályán...

A kezdőrúgás sem okozott gondot

– Természetesen a vásárhelyi sportklubnál elvégzett kezdőrúgás volt a legizgalmasabb, hiszen a bátyám volt fociklubja a HFC. A volt csapattársaival, való találkozás felidézte bennem a régi emlékeket, amikor családommal minden hétvégén együtt szurkoltunk a csapatnak – elevenítette fel élményeiket a lány.

S hogy mit hozhat számára a jövő, ha túl lesz az érettségin?

A középiskola a második otthona volt Raminak

– Kicsit pihenhetek, lecsendesednek a dolgok körülöttem. Július 19-én Karcagon, a Magyarok Világszépe Szépségversenyen fájó szívvel, de átadom majd a koronámat a leendő királynőnek. Nagyon várom a színvonalas és lenyűgöző műsorral, látványvilággal és fellépőkkel színesített programot, amit a Fásy család tesz ismét felejthetetlenné sokunk számára.
Jó hír, Molnár Ramóna nem köszön el az orosháziaktól.

Ramóna szépsége vitathatatlan Forrás Magyarok VilágszépeRamóna szépsége vitathatatlan. Forrás: Magyarok Világszépe

– A Székács evangélikus gimnázium nemcsak tudást adott, hanem egy második otthon is lett számomra az évek alatt. Ha a további utamon elakadok, nehézségekbe ütközöm, akkor bármikor fordulhatok tanácsért, támogatásért a volt iskolámhoz, a tanáraimhoz. Ha sikerül a felvételim, akkor Szegeden szeretnék továbbtanulni, így a közelben maradok.

Forrás: beol.hu

A karácsony közeledtével a várakozás izgalma áthatja a mindennapokat, ahogy egyre több fény és dísz tündököl körülöttünk. Már csak 1-2 nap, és elérkezik az ünnep, amely mindannyiunk szívébe meghittséget és örömöt hoz. Az idei versenyen a Top Model of the World Hungary címet elnyert Jákób Ramónát kérdeztük az ünnepekről és az újévi fogadalmakról.

Jákób Ramóna 2

Mit jelent ez az időszak számodra, és hogyan készülsz az ünnepekre?

Az ünnepek számomra a pihenés, az együttlét és a feltöltődés időszakát jelentik. Ilyenkor igyekszem minél több időt tölteni a családommal és a barátaimmal. Imádok ilyenkor díszíteni, hogy mire megérkezik a karácsony és átjön a család meglegyen a hangulat.

Kivel fogod tölteni a karácsonyt?

A karácsonyt a családommal töltöm. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert nagy és összetartó családom van, özösen ajándékozunk és együtt is nyitjuk ki őket.

Az ajándékokat megvásároltad már? Vagy az utolsó pillanatban szoktad megvenni?

Nem vagyok egy mindent utolsó pillanatra hagyó ember, de néha a karácsony kifog rajtam. Van, amikor tényleg utolsó végszóra veszem meg az ajándékot, de általában, mint most is már mindent megvettem és elrendeztem, hogy már csak a karácsonyi menü összeállításával kelljen foglalkozni.

Ki fogja készíteni és mi lesz a karácsonyi menü?

A karácsonyi menüt közösen készítjük, mindenki hozzáteszi a maga specialitását. Általában van egy klasszikus húsleves, rántotthús , kacsa és persze nem hiányozhatnak a sütik sem, amiket én magam szeretek elkészíteni. Idén talán kipróbálunk valami újdonságot is, de a hagyományos ételek mindig biztos pontok az asztalon.

Jákób Ramóna 1

Mit kívánsz az újévtől?

Mindenképp a legfőbb kívánságaim közé fog tartozni, hogy minél jobb eredményt érjek el márciusban a Top Model of the World versenyen . Egészséget és szeretném sikeresen, 5-ös eredménnyel befejezni a diplomámat, miközben több időt szánok utazásra és új élményekre. Emellett arra is vágyom, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek ahhoz, hogy modellként kipróbálhassam magam.


Volt-e valami, amit tavaly megfogadtál és teljesült az idei évben?

Nem csak a tavalyi fogadalmam teljesült, hanem egyben egy régi álom, ami az volt, hogy egy szépségversenyre beválogassanak és eredményt is érjek el. Ez sikerült a Magyarok Világszépe verseny által és nem csak, hogy megnyertem az itthoni Top Modell Of The World Hungary címet, hanem esélyem lesz külföldön is megmérettetni magam.

 

Karácsony idején az otthonok ünnepi fényekben tündökölnek, a levegő tele van frissen sült sütemények illatával. Ez az időszak tökéletes alkalom arra, hogy megálljunk a rohanásban, és értékeljük azokat az apró örömöket, amelyeket az ünnep hoz magával. A Felvidék szépének megválasztott Uzsák Emma válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Uzsák Emma

Mit jelent ez az időszak számodra és hogyan készülsz az ünnepekre?

Karácsony táján mindenki lelassul és megnyugszik, így van időnk minőségi időt eltölteni együtt. Az ajándékok kicsomagolása még mindig különleges érzés, de ahogy felnövök, egyre inkább a közös készülődés, díszítés, sütés-főzés a legnagyobb ajándék. Gyerekként az ajándékokat vártuk, de most már az igazi ajándék azok, akik a fa körül vannak. A karácsonyi időszak nagyon jó lehetőség visszagondolni arra, hogy mi is történt velem az elmúlt egy évben. Ilyenkor van idő visszaemlékezni mennyi olyan dolog történt, amit a rohanó hétköznapokban meg sem tudtam élni igazán. Úgy gondolom, hogy fontos összeszedni ezeket a gondolatokat, eseményeket és hálásnak lenni azért a sok jóért, amit egész évben kaptam. Az ünnepi időszakban minden napban rejlik egy újabb lehetőség az ünneplésre, december 31.-én például a Szilveszter mellett, a szülinapomat is ünnepeljük. Az idei különlegesebb lesz, mint az eddigiek, mert idén töltöm be a 18-at.

Kivel fogod tölteni a karácsonyt?

-A karácsonyt idén is a családommal fogom tölteni. Hozzánk is jönnek vendégek és mi is megyünk családtagokhoz. Mindig jó élmény találkozni a ritkábban látott rokonokkal. A karácsonyi díszek, a finom ételek, a beszélgetések és a sok nevetés feltölt a következő évre.

Az ajándékokat megvásároltad már? Vagy az utolsó pillanatban szoktad megvenni?

-Igyekszem, előre kitalálni kit mivel szeretnék meglepni, de sajnos előfordul, hogy az utolsó pillanatra marad egy-két ajándék. Nagyon szeretek saját magam is készíteni ajándékokat, mindenkinek személyre szabva. Sajnos az idő hiányában már egyre gyakrabb a vásárolt ajándék, de igyekszem a lehető legszemélyesebbé tenni azokat is, általában egy kis sztorival, hogy miért is jutott róla eszembe az adott személy.

Ki fogja készíteni és mi lesz a karácsonyi menü?

-Az otthoni menüt közösen készítjük szűk családi körben. Mi azért szeretünk kísérletezni új receptekkel is, a már bevált menüsor mellett. De a nagymamám közben egy egész városnak megsüti és megfőzi otthon a karácsonyi menüt. Hozzájuk mindig karácsony másnapján megyünk. Befelé két lábon, kifelé már gurulunk a sok finomságtól.

Uzsák Emma

Mit kívánsz az újévtől?

-Azt tapasztalom, hogy a változásokat az életünkben nem az újévi fogadalmak és kívánságok hozzák meg. Sokkal inkább a folyamatosan beépített kisebb-nagyobb szokások az életünk mindennapjaiba, amelyek hosszútávon segítenek elérni a céljainkat. Az újévi fogadalmakkal együtt érkező motiváció az első pár hét vagy hónap után elfogy. A napi rutinná kialakult szokásaink ellenben hatékonyan visznek a kitűzött céljaink felé. Az újévben szeretnék még több hasznos szokást beiktatni a mindennapjaimba, mint például a rendszeres edzést a tánc mellett.

Volt e valami, amit tavaly megfogadtál és teljesült az idei évben?

Fontos célom volt megszerezni a jogosítványomat, ami sikerült is. Illetve szerettem volna minél több időt külföldön tölteni, hogy fejleszteni tudjam a spanyol és angol nyelvtudásom. Az iskolámnak köszönhetően idén volt lehetőségem Spanyolországban és Angliában is tanulni mindkét nyelvet. Ebben az évben sok új élménnyel gazdagodtam és a kitűzött céljaim nagy részét sikeresen teljesítettem. Ehhez a sikeres évhez nagyban hozzájárult a Magyarok Világszépe szépségverseny is, ahol nagyon sok tapasztalatot szereztem és sokat tanultam saját magamról.

Péter Barbara Kárpátaljáról érkezett az idei versenyre, és a királynő első udvarhölgye lett, az ünnepek alatt szívesen időzik családjával, akiknek a társaságában érzi igazán az összetartozás és szeretet melegét. Az otthonát fényekkel és díszekkel varázsolja ünnepivé, és hagyományos karácsonyi ételekkel készül. A karácsony számára nemcsak az ajándékozásról szól, hanem arról is, hogy mélyebben megélje a boldogság pillanatait szeretteivel együtt.

Péter Barbara

Mit jelent ez az időszak számodra, és hogyan készülsz az ünnepekre?

Hogy mit jelent számomra ez az időszak, azt nehéz lenne pár mondatban megfogalmazni, mivel ilyenkor rengeteg érzelem kavarog bennem. Számomra ez az egyik legszebb ünnep, a legmeghittebb. Ilyenkor az emberek próbálnak még több időt együtt tölteni a szeretteikkel, ha esetleg az év többi napján, akár munkahely miatt, nincs erre lehetőségük. Nekem ez az időszak nagyon sokat jelent, mióta háborús időket élünk, azóta talán még többet. Próbáljuk elterelni a rossz gondolatokról a figyelmet, hogy ilyenkor csak a szépre és jóra koncentráljunk.

Mi ilyenkor feldíszítjük kívül - belül a házat, hogy még jobban megteremtsük a karácsonyi hangulatot.

Kivel fogod tölteni a karácsonyt?

Egyértelmű, hogy a Családommal töltöm az ünnepeket. Hisz ez a Szeretet ünnepe és nélkülük nem lenne az igazi!

Az ajándékokat megvásároltad már? Vagy az utolsó pillanatban szoktad megvenni?

Én nem feltétlen hagyom az utolsó pillanatra az ajándék beszerzést, többek között azért is, mert az ünnep előtt nem is lenne annyira időm a munkám miatt. Úgyhogy idén is már be vannak készítve a meglepetések, viszont mi az utóbbi években már ajándék helyett élményt ajándékozunk egymásnak (pl. egy utazás), mivel leginkább nem a tárgyi ajándékon van a hangsúly, hanem az együtt töltött minőségi időn.

Ki fogja készíteni és mi lesz a karácsonyi menü?

Mi együtt készülünk és készítünk is az ünnepekre. Soha nem rendelünk, nekünk fontos a csapatmunka. Nálunk mindenki kiveszi a részét ebben is, így vagyunk egy nagyon jó csapat. Valaki a salátát vállalja be, valaki a hústálért felelős.

A menüben mindig csinálunk valami változást, de általában ugyanaz:

  • -húsleves vagy halászlé

  • -hústál: különböző göngyölt húsok, rántott hús, rántott sajt, fasírt, töltelékek, házi készítésű sonka

  • -francia saláta, krumplisaláta, ráksaláta és napraforgó saláta stb.

  • -kocsonya

  • -sült hal (ponty) krumplipürével és savanyúsággal vagy csirkepaprikás

  • -töltött káposzta

  • -bejgli, kókusz kocka, zserbó, kijevi torta, diócska, ropi

Mit kívánsz az újévtől?

Lehet klisének fog tűnni, de őszintén azt szeretném, hogy: Legyen végre béke a Világban

Volt-e valami, amit tavaly megfogadtál és teljesült az idei évben?

Azt fogadtam meg a tavalyi évben, hogy idén megpróbálok minden erőmmel azon lenni, hogy teljesítsem az elképzeléseimet, álmaimat. Hála az égnek elmondhatom magamról, hogy idén azért sok örömben volt részem és nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a Magyarok Világszépe szépségverseny is közte volt.

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben