logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

A világdöntő előtt megmutatta káprázatos ruháját a magyar szépségkirálynő

Január 29-én Csütörtökön rendezik meg Egyiptomban az 53. Miss Intercontinental döntőjét, ahol kiderül, ki viselheti idén a koronát. Addig azonban továbbra is feszített tempóban zajlanak a próbák, Schrick Boglárka pedig megmutatta, milyen látványos szettben vonul majd fel.

Betegen is a legjobb formáját hozza a magyar szépségkirálynő – Így hódítja meg Egyiptomot Schrick Boglárka

Idén is Egyiptom ad otthont a Miss Intercontinental világversenynek, amelyen a Magyarok Világszépe legutóbbi győztesének, Schrick Boglárkának szoríthatunk. A szépségkirálynő a helyszínről mesélt a Blikknek az első napok izgalmairól, a kezdeti kihívásokról és a kulisszák mögött zajló eseményekről.

Több ezer Swarovski-kristályban tündököl a Magyarok Világszépe

Schrick Boglárka, a Magyarok Világszépe királynője turbófokozatra kapcsolt: minden erejével a nemzetközi szépségversenyre készült. A pusztaszabolcsi bombázó néhány óra múlva megérkezik Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világverseny felkészítő tábora várja. A fiatal szépség az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül készült a megmérettetésre: az intenzív nyelvtanulás mellett kiemelt hangsúlyt fektetett a színpadi mozgás elsajátítására, valamint nagy gondot fordított a tökéletes ruhák kiválasztására is. Ebben jelentős segítséget nyújtott számára a Magyarok Világszépe csapata.

Nyerni megyek!

Minden gondolata a világverseny körül forog és gőzerővel készül a januári Miss Intercontinental szépségversenyre Schrick Boglárka. A Magyarok Világszépe 2025-ös győztesének fejére júliusban került a korona, a napokban pedig átvehette a királynőnek járó vadonatúj nyereményautót is.

Átvehette fődíját a Magyarok Világszépe győztese, Schrick Boglárka

Átvette méltó jutalmát a Magyarok Világszépe frissen koronázott királynője. Schrick Boglárkát ünnepélyes keretek között köszöntötték, ahol átadták neki a fődíjat: egy ragyogó, tűzpiros KIA személyautót, amely méltón illik az új királynőhöz.

Exkluzív interjú Kosztyu Dorottyával, a Magyarok Világszépe egyedüli kárpátaljai döntősével

Kosztyu Dorottya egyedüli kárpátaljaiként képviselte vidékünket a Magyarok Világszépe versenyen. A 19 éves munkácsi lány bekerült a tizenhárom döntős közé, s végül a július 19-én Karcagon megtartott nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálén elnyerte a Kárpátalja Szépe címet.

Schrick Boglárka szépségkirálynő őszintén mesél a koronáról és a nagy álomról!

2025-ben Schrick Boglárka fejére került a Magyarok Világszépe koronája. Ezzel nemcsak egy álom vált valóra a pusztaszabolcsi szépségkirálynő számára, hanem egy különleges út is megkezdődött, amely egyenesen a nemzetközi világverseny felé vezet.

Végre, enyém lett a korona!

A Tények Plusz stábja percről percre, kvázi testközelből követte végig, ahogy megválasztják a Magyarok Világszépe győztesét!

Megválasztották a magyarok világszépét, ünnepélyes gálaesten helyezték fejére a koronát

Tizenhárom lány indult a döntőben, de csak egy fejére kerülhetett a korona. Hatalmas show-val, sztárvendégekkel, ruhakölteményekkel és táncbemutatóval fűszerezve rendezték meg szombaton a Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjét Karcagon.

Magyarok Világszépe 2025: megvan a győztes!

Megvan a 2025-ös Magyarok Világszépe szépségverseny győztese! A döntőt július 19-én, szombaton rendezték meg Karcagon, a Sámándob előtti területen.

Karcag a figyelem középpontjában: készülődés a Magyarok Világszépe döntőjére

Ma reggel Karcagról jelentkezett be a TV2 Mokka című műsora, ahol javában zajlanak a Magyarok Világszépe Szépségverseny színpadi előkészületei.

Én vagyok Európa legszebbje!

Magyar lány lett Európa legszebbje! Jákob Ramóna fejére a Top Modell of the World nemzetközi versenyen került fel a korona, a szőke, szobortestű szépség negyven lányt utasított maga mögé.

Magyarok Világszépe: a legszebb lányok küzdenek a koronáért – Szavazzon, ki legyen a Blikk különdíjasa!

Július 19-én, szombaton rendezik a Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjét, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is Karcagon, a Sámándob előtti területen. A tizenhárom döntős versenyző Fásy Ádám irányításával a karcagi felkészítő táborban lelkesen tanulja a koreográfiát, szabadidejükben pedig Szepesi Tibor polgármester kíséretében fedezik fel Karcag nevezetességeit.

Add ide a koronádat!

A Magyarok Világszépe döntős hölgyei gőzerővel készülnek Karcagon, a felkészítő táborban, a július 19-i Fináléra. A Tények Plusz riportja betekintést enged egy mozgalmas nap történéseibe.

Elindult a harc a Magyarok Világszépe címért!

A Mokka stábja élőben jelentkezett Karcagról, a Magyarok Világszépe királynő-jelöltjeinek felkészítő táborából. A döntős hölgyek gyűrűjében Szepesi Tiborral, Karcag város polgármesterével, valamint Fásy Ádámmal, a verseny tulajdonosával beszélgetett Csehi András.

Ezt hogy csinálta?

Élete vége felé ő volt az egyik leghíresebb magyar. Bár Párizsban élt saját palotájában, sosem felejtette el a gyökereit és amikor felkérést kapott arra, hogy megfesse Honfoglalás témájú képét, azonnal elvállalta a munkát. Jöjjön Munkácsy Mihály grandiózus alkotásának nem mindennapi története.

Elindult, majd Európa szépeként tért vissza Debrecenbe Jákób Ramóna

Mesebeli álmok, drámai fordulatok és egy koronázás – a hajdúszoboszlói Jákób Ramóna sikersztorija a Netflixen is dobogós lenne.

🌟 Magyar siker a Top Model of the World világversenyen! 🌟 🇭🇺

Fásy Ádám, licence tulajdonos és Jákób Ramóna, a Queen of Europe cím nyertese voltak a Mokka vendégei. A világverseny részleteiről beszélgettek a műsorvezetőkkel.

Hajdúszoboszlóról a világ színpadára: Jákób Ramóna Hurghadában versenyez a világhírű szépségversenyen

A Magyarok Világszépe tavalyi karcagi döntőjén a Top Model of the World Hungary címet elnyerő Jákób Ramóna képviseli hazánkat az egyiptomi Hurghadában megrendezésre kerülő rangos világversenyen.

Orosházán érettségizik a királynő: Így látta a vizsgákat a Magyarok Világszépe

Lezajlottak a középiskolai ballagások, valamint az érettségi vizsgák első, írásbeli fordulói. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója, a 2024-es Magyarok Világszépe szépségverseny királynője, Molnár Ramóna is most írta meg vizsgáit.

Újabb szépségversenyre készül Jákob Ramóna: Egyiptomban képviseli hazánkat

Fásy Ádám, a Top Model of the World Hungary tulajdonosa és Jákob Ramóna árultak el izgalmas dolgokat a Mokkában, az Egyiptomban megrendezésre kerülő 31. Top Model of the World világversenyről.

A Magyarok Világszépe is az érettségizők között van: elárulta, mitől fél a legjobban

Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő is idén érettségizik. A csengődi lány asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára, és úgy döntött, ott is fejezi be a tanulmányait. Ramóna ráadásul 2024-ben megnyerte Fásy Ádám szépségversenyét, a Magyarok Világszépét.

Fásy Ádám ismét a Magyarok Világszépét keresi

Tíz esztendővel ezelőtt indult útjára a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe nemzetközi szépségverseny, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, határokon innen és túl. Az idei esztendőben is méltó módon, látványos fináléval zárul a rendezvénysorozat: július 19-én, a tavalyi évhez hasonlóan, a Karcag Kincse Művészeti Központ szabadtéri színpadán kerül megrendezésre a nagyszabású gálaműsor.

Megtaláltuk a legszebb lányt, aki most érettségizik: Ramóna Orosházán vizsgázik

Elballagtak a középiskolás fiatalok, várja őket a nagybetűs ÉLET. Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő e sorok megjelenésekor már az érettségi vizsga első izgalmát éli át.

Világversenyre készül Jákób Ramóna: Egyiptomba utazik majd

Gőzerővel készül Jákób Ramóna, a Top Model of the World Hungary győztese az egyiptomi világversenyre.

Ilyen volt a Miss Intercontinental: Világversenyen szerzett élményeiről mesélt Molnár Ramóna

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, nem sokkal később Egyiptomba utazott a Miss Intercontinental világversenyre, melyről most honlapunknak is mesélt.

A királynő, Molnár Ramóna és az ünnepek

Szenteste varázsa betölti az otthonokat, és a szeretet fénye ragyog minden szívben. Kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt, tele örömmel és meghitt pillanatokkal! 🎄✨ A királynő, Molnár Ramóna válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Jákób Ramóna és az ünnepek

A karácsony közeledtével a várakozás izgalma áthatja a mindennapokat, ahogy egyre több fény és dísz tündököl körülöttünk. Már csak 1-2 nap, és elérkezik az ünnep, amely mindannyiunk szívébe meghittséget és örömöt hoz. Az idei versenyen a Top Model of the World Hungary címet elnyert Jákób Ramónát kérdeztük az ünnepekről és az újévi fogadalmakról.

Uzsák Emma és az ünnepek

Karácsony idején az otthonok ünnepi fényekben tündökölnek, a levegő tele van frissen sült sütemények illatával. Ez az időszak tökéletes alkalom arra, hogy megálljunk a rohanásban, és értékeljük azokat az apró örömöket, amelyeket az ünnep hoz magával. A Felvidék szépének megválasztott Uzsák Emma válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Ünnepek, ahogy az I. udvarhölgy, Péter Barbara látja

Péter Barbara Kárpátaljáról érkezett az idei versenyre, és a királynő első udvarhölgye lett, az ünnepek alatt szívesen időzik családjával, akiknek a társaságában érzi igazán az összetartozás és szeretet melegét. Az otthonát fényekkel és díszekkel varázsolja ünnepivé, és hagyományos karácsonyi ételekkel készül. A karácsony számára nemcsak az ajándékozásról szól, hanem arról is, hogy mélyebben megélje a boldogság pillanatait szeretteivel együtt.

Nagy Petra és az ünnepek

A karácsonyi időszak varázslatos hangulatot hoz, amikor az otthonok megtelnek fényekkel és az emberek szívében a szeretet lobog. A II. udvarhölgyet, a debreceni Nagy Petrát kérdeztük az ünnepekről.

Így készül Somogyi Dorina az ünnepekre

Közeledik a Karácsony, az év egyik legmeghittebb ünnepe, amely a szeretet, az összetartozás és az öröm jegyében telik. Megkérdeztük döntőseinket, mit jelent számukra ez az időszak. Elsőként Kárpátalja szépe, Somogyi Dorina válaszolt kérdéseinkre az ünnepekkel kapcsolatosan.

Ramóna, a szépségkirálynő a világverseny után az érettségire készül

Molnár Ramóna képviselte hazánkat Egyiptomban a Miss Intercontinental világversenyen. Minden földrészről a nemzetek szépségkirálynői vonultak a zsűri elé a napokban. A Miss Intercontinental 2024 címet és a koronát egy gyönyörű puerto ricoi versenyzőnek ítélték. Az orosházi középiskolás fantasztikus élményekkel tért haza. De mit csinál a folytatásban Ramóna?

Ramóna díszruhában hirdeti Egyiptomban: a magyar nők a legszebbek a világon

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt. A 18 éves szépségkirálynő Egyiptomban, pénteken este a világ legszebb lányai között méretteti meg magát. A Miss Intercontinental szépségverseny döntőjében szépségét egy csorvási viseletkészítő nemesi díszruhájában is mutatja meg.

A világ legszebb lányai között Rami: orosházi osztálytársai is szurkolnak győzelméért

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt, melynek fináléját nyáron, Karcagon rendezték meg. Így lett a 18 éves csengődi lány mára a világ legszebb lányainak egyike, magyar szépségkirálynő.

Elrepült a királynő

Egyenesen Egyiptomba utazott, hogy aztán ott képviselje Magyarországot a Miss Intercontinental világversenyen!

Egyiptomban képviseli hazánkat Ramóna, a Miss Intercontinental versenyen lép színpadra

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki a Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, a napokban utazott el Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világversenyen képviselheti hazánkat.

Egy nap a királynővel

A Tények Plusz stábja egy egész napot eltöltött a királynővel. A nap végén Fásy Ádám lett Ramóna sofőrje, hogy miért? A riportból kiderül.

A világ meghódítására készül az orosházi szépségkirálynő

Az orosházi gyönyörű középiskolás lány, Molnár Ramóna fejére került a korona egy szépségversenyen augusztusban. A Magyarok Világszépe Szépségverseny győzteseként ő képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat. A napokban utazik Egyiptomba. Vajon hány bőröndöt visz magával? Van-e kabalája? Szerkesztőségünknek elárulta.

Jogsija még nincs, de autója már van a Magyarok Világszépe győztesének

Ramóna a napokban vehette át a királynői címmel járó fődíjat, egy Fiat 500-as személyautót Pais Józseftől, a Pappas Autó ügyvezető igazgatójától és Fásy Ádámtól, a Miss Intercontinental Hungary licenctulajdonostól.

Titokban jelentkezett a versenyre, ő lett a Magyarok Világszépe győztese

Molnár Ramóna titokban jelentkezett a versenyre, ma ő a Magyarok Világszépe királynője, aki hamarosan hazánkat képviselheti a Miss Intercontinental világversenyen Egyiptomban.

13 lány küzd a Magyarok Világszépe címért - Vajon kié lesz a korona?

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe versenyt, Fásy Zsüliett, a szépségverseny rendezője mesélt az idei verseny részleteiről.

A belső értékeket is fontosnak tartja a Felvidék Szépe

Uzsák Emma, a Selye János Gimnázium VII. N osztályos diákja az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny karcagi döntőjében elnyerte a Felvidék Szépe címet, az internetes szavazáson pedig a Blikk különdíját.

Magyarok Világszépe: ezek a bombázók csavarják el az egész ország fejét

Augusztus utolsó napján a Nagykunság fővárosa ünnepi hangulatba öltözött, amikor is megrendezték a Magyarok Világszépe verseny döntőjét a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ előtt felállított nagyszínpadon. Az esemény iránti érdeklődés óriási volt, a nézőtér már délután zsúfolásig megtelt.

A Székács iskola diákja, a 17 éves Ramóna lett a Magyarok Világszépe

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány nappal ezelőtt. Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója így hamarosan a Miss Intercontinental nemzetközi versenyen képviselheti Magyarországot.

Titokban jelentkezett, szépségkirálynő lett Molnár Ramóna, az orosházi gimnazista

A Magyarok Világszépe Szépségverseny győztese egy orosházi középiskolás. A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 17 éves diáklánya, Molnár Ramóna képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat.

Csengődi lány fejére került a korona

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe Szépségversenyt Karcagon, a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ szabadtéri színpadán. A Fásy Ádám által szervezett versenyen 13 kivételes szépségű hölgy indult a koronáért.

Szépségkirálynők mentek be a magyar focicsapat öltzözőjébe, ez lett a vége

Karcagon rendhagyó ünneplést tartottak az NB III-as csapat győzelme után az öltözőben.

Fásy Zsüliett flitteres estélyiben: 50 kilós fogyása után karcsúbb, mint valaha

Augusztus 31-én, szombaton rendezték meg Fásy Ádám szépségkirálynő-választását, a Magyarok Világszépe versenyt. Az eseményen Fásy Zsüliett is részt vett: káprázatosan nézett ki a flitteres estélyiben.

Magyarok Világszépe Szépségverseny: a komáromi Uzsák Emma lett a Felvidék Szépe

A Selye János Gimnázium saját facebookos oldalán osztotta meg az örvendetes hírt: Uzsák Emma, az intézmény VII.N osztályos tanulója az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny hétvégi karcagi döntőjében megkapta a Felvidék Szépe címet. Sőt, az internetes szavazás keretén belül a Blikk különdíját is elnyerte! Egyúttal mindenkinek köszönik a szavazatokat és a támogatást.

Kárpátaljai lány a Magyarok Világszépe udvarhölgye

A bótrágyi Péter Barbarát választották a Magyarok Világszépe szépségverseny első udvarhölgyéül, míg a korona egy csengődi lány, a 17 éves Molnár Ramóna fejére került. A Magyarok Világszépe második udvarhölgyének címét Nagy Petra érdemelte ki.

Egy gyönyörű, hajdúszoboszlói lány lehet a világ legszebbje?

Van mire büszkének lennünk! A Magyarok Világszépe két hajdú-bihari versenyzőjét megkereste a Haon a szombati döntőt követően.

Én vagyok a királynő!

A Magyarok Világszépe döntőjében 13 csinos hölgy szállt harcba a királynői címért, a vele járó több millió forintos autóért és nem utolsó sorban azért, hogy ő képviselhesse hazánkat a Miss Intercontinental nemzetközi szépségverseny decemberi döntőjében.

17 éves gimnazista lány lett a Magyarok Világszépe – fotók

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra szombaton éjfél körül: Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon.
sav

Augusztus 31-én, szombaton rendezték meg Fásy Ádám szépségkirálynő-választását, a Magyarok Világszépe versenyt. Az eseményen a mulatóssztár lánya, Fásy Zsüliett is részt vett: káprázatosan nézett ki a flitteres estélyiben.

A tavalyi győztessel csinált pár közös képet, ezeket Nánási Dorottya osztotta meg az Instagram-oldalán.Fásy Zsüliett estélyiben. Az egész alakos fotókon jól látszik, hogy Fásy Zsüliett milyen karcsú lett 50 kilós fogyása után.

A ruhaköltemény, amelyet aznap estére választott, pedig csak még jobban kihangsúlyozta az alakját. A bézs alapon színes virágmintás darab felsőrészét fűzőszerűen alakították ki - így viselője vonalai tökéletesen látszódnak benne.Fásy Ádám 26 éves lánya a pandémia idején kezdett életmódváltásba. Elsődlegesen nem is a fogyás volt a célja, hanem az, hogy megszabaduljon a túlsúllyal járó olyan kellemetlenségekkel, mint a hátfájás. Kis lépésekben, lassan adta le a kilókat, a változás pedig nem is lehetne látványosabb, mintha mára új ember lenne.

Forrás: femina.hu

 

A Selye János Gimnázium saját facebookos oldalán osztotta meg az örvendetes hírt: Uzsák Emma, az intézmény VII.N osztályos tanulója az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny hétvégi karcagi döntőjében megkapta a Felvidék Szépe címet. Sőt, az internetes szavazás keretén belül a Blikk különdíját is elnyerte! Egyúttal mindenkinek köszönik a szavazatokat és a támogatást.

Magyarok Világszépe Szépségverseny a komáromi Uzsák EmmaAz arc a lélek tükre...


A valóban csinos, 17 éves diáklány egyedüli felvidékiként jutott be a Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjébe, ahol a több száz gyönyörű jelentkező közül már csak 14-en versenghettek a királynői koronáért. A tévéfelvétellel egybekötött királynő-választásra augusztus 31-én a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ szabadtéri színpadán, nagyszabású gálaműsor keretén belül került sor.
Fásy Ádám, a versenysorozat atyja korábban a magyarországi médiának azt nyilatkozta, hogy az idei mezőnybe országhatártól függetlenül, nem csak magyarországi, hanem erdélyi, felvidéki és kárpátaljai magyar szépségek is érkeztek, ami külön öröm a szervezők számára. A megmérettetés során nagy hangsúlyt fektettek a magyaros népviselet bemutatására, népszerűsítésére és a hagyományok őrzésére is.

A megkoronázás várva várt pillanataA megkoronázás várva várt pillanata

A magyar identitáson kívül feltételül szabták azt, hogy a jelentkezőknek 17 évnél idősebbnek és 27 évesnél fiatalabbaknak kellett lenniük. Nos, vonzónak bizonyult a hatalmas tét, hogy a királynő részt vehet a Miss Intercontinental világversenyen, és egy Fiat 500-as autóval is gazdagodhat.
A komáromiak közül sokan szurkoltak a városban aranyos kislányból vonzó hölggyé cseperedett Emmának, akire a Blikk internetes szavazásán voksoltak is. Aztán a fináléban e szavazás győzteseként ő vehette át a Blikk különdíját, s ami ettől is több: megválasztották a Felvidék Szépévé. A Magyar 7 hetilapba vele készülő interjúnkban majd további részleteket is olvashatnak Komárom, illetve a Felvidék újabb büszkeségéről és a szépségversenyről.
Forrás: https://ma7.sk

A Magyarok Világszépe döntőjét augusztus 31-én rendezték meg Karcagon.

Kárpátaljai lány a Magyarok Világszépe udvarhölgye

Mint korábban írtunk róla, három kárpátaljai lány is bekerült a legjobb 14 közé.

A bótrágyi Péter Barbarát választották a Magyarok Világszépe szépségverseny első udvarhölgyéül, míg a korona egy csengődi lány, a 17 éves Molnár Ramóna fejére került. A Magyarok Világszépe második udvarhölgyének címét Nagy Petra érdemelte ki.

A gálaműsoron fellépett többek között a Déryné Kulturális, Turisztikai, Sport Központ és Könyvtár Pántlika néptánccsoportja, Bebe, Erox, Edgár, Kis Grofo, Komonyi Zsuzsi, Varga Viktor, Atis és Imir, Nótár Mary, Veréb Tamás, Opitz Barbi, valamint Fásy Ádám és zenekara Roby Lakatos világhírű hegedűművésszel kiegészülve.

A versenyző lányok kalocsai ruhában, bikiniben, koktélruhában és végül estélyiben vonultak fel.

A Felvidék legszebb hölgye Uzsák Emma, Kárpátalja legszebb hölgye Somogyi Dorina, Erdély legszebb hölgye pedig Kovács Kinga lett.

A Top Model of the World Hungary címet Jákob Ramóna nyerte el.

A Magyarok Világszépe 2024-es szépségkirálynője fogja képviselni Magyarországot a Miss Intercontinental világversenyen.

A gálaest a Magyarok Világszépe című dallal zárult, melyet Komonyi Zsuzsi és Fásy Ádám énekelt el közösen a versenyzőkkel az Aserdus tűzzsonglőr produkció közreműködésével.

A Karcagi Hírmondó nyomán.

Kárpátalja.ma

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe Szépségversenyt Karcagon, a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ szabadtéri színpadán. A Fásy Ádám által szervezett versenyen 13 kivételes szépségű hölgy indult a koronáért.

Molnár Ramóna lett a szépségverseny győztesMolnár Ramóna lett a szépségverseny győztes
Fotó: Daróczi Erzsébet


A szépségverseny koronázási része előtt a színpadon fellépett Bebe, Erox, Edgár, Kis Grófo, Komonyi Zsuzsa, Varga Viktor, ATIS x IMIR, Nótár Mary, a Déryné Kulturális, Turisztika Központ és Könyvtár Pántlika Néptánccsoportja, Fásy Ádám és zenekara Roby Lakatossal, Veréb Tomi, az aSerduS TűzZsonglőr Produkció és Opitz Barbi.
A szépségverseny résztvevőit, hozzátartozóikat, a zsűri tagjait, a szervezőket és a szép számú közönséget Szepesi Tibor, Karcag város polgármestere köszöntötte.
A szépségverseny nagy sikert aratott

– Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy ebben az évben Karcag adhat otthont e rangos megmérettetésnek. Engedjék meg, hogy köszönetet mondjak Fásy Ádámnak és kedves családjának, valamint a mögöttük álló csapatnak, hogy a rendezvényt városunkban rendezték meg.
– A szépség a lexikonok szerint olyan jellemzője a személyeknek, tárgyaknak vagy elképzeléseknek, amely miatt a puszta megfigyelés során örömöt tapasztalhatunk.

Molnár Ramóna lett a szépségverseny győztesszoljon.hu Magyarok VilágszépeTovábbi képek a galériában

 

A szépség tehát mindennek a forrása, amelyben örömünket leljük, amely lelkünkben boldogságot, vidámságot okoz.

Kívánom, hogy a ma este is ebben a jókedvben, barátságban teljen. A verseny résztvevőinek sok sikert, a zsűrinek jó munkát kívánok – fogalmazott Szepesi Tibor, majd kezdetét vette a zsűrizés, amelynek elnöke Fásy Ádám volt.

A koktélruhás bemutató a Sámán-dob hangulatát megidézve, kongásokkal, dobosokkal varázsolta a lányokat a színpadra. Az estélyi ruhás bevonulás után pedig kiderült ki lett az idei győztes. Az eredmény kihirdetés előtt Szepesi Tibor polgármester egy-egy virágcsokorral köszöntötte a 13 lányt.

Az I. udvarhölgy a 26 éves Péter Barbara (5) Bótrágyról, (Kárpátalja) érkezett Karcagra,

s ezen az estén a korona a 17 éves Molnár Ramóna (10) fejére került.

A csengődi lány a koronát a tavalyi győztestől, Nánási Dorottyától vette át egy évre, amelyet Fásy Ádám helyezett a fiatal lány fejére, majd Komonyi Zsuzsival elénekelte a királynő tiszteletére a szépségverseny himnuszát, közben „aranyeső” hullott a királynőre és udvarhölgyeire.

Forrás. szoljon.hu

Van mire büszkének lennünk! A Magyarok Világszépe két hajdú-bihari versenyzőjét megkereste a Haon a szombati döntőt követően.

A Magyarok Világszépe versenyen két hajdú-bihari lány is remekelt Forrás: Szepesi Tibor/FacebookA Magyarok Világszépe versenyen két hajdú-bihari lány is remekelt
Forrás: Szepesi Tibor/Facebook


Egy 17 éves csengődi gimnazista, Molnár Ramóna lett idén a Magyarok Világszépe győztese. A szépségverseny hajrájában a Haon olvasói is izgulhattak, ugyanis két hajdú-bihari lány, Jákób Ramóna és Nagy Petra ott volt a legszebbek között, akik néhány napja portálunkkal megosztották, miért jelentkeztek a Magyarok Világszépe szépségversenyre.
A Magyarok Világszépe versenyen két hajdú-bihari lány is részt vett

A döntőben ugyan nem nyerték el a legszebbnek szánt fődíjat, a koronát, viszont ők is értek el helyezést, és nem is akármilyet. A döntőt követően megkerestük a lányokat, akik elmondták, rengeteg élménnyel gazdagodtak, és örülnek annak, hogy a versenynek köszönhetően sok kedves embert megismerhettek.

– Nagyon izgatottan vártam a döntő estéjét, ami számomra is sikeresen végződött, ugyanis elnyertem a Top Model of the World Hungary címet, így én fogom képviselni hazánkat a Top Model of the World világversenyen, amit Egyiptomban rendeznek meg – fogalmaszott a hajdúszoboszlói induló, Jákób Ramónafogalmazott a hajdúszoboszlói lány. Hozzátette, nagy köszönettel tartozik a Fásy Ádámnak és csapatának a türelmükért, a sok segítségért és a bizalmukért.

Jákób Ramóna fogja képviselni Magyarországot a világversenyen, ugyanis ő nyerte el a Top Model of the World Hungary címet a Magyarok Világszépe versenyen Blikk

Jákób Ramóna fogja képviselni Magyarországot a világversenyen, ugyanis ő nyerte el a Top Model of the World Hungary címet a Magyarok Világszépe versenyen

Fotó: Blikk - Knap Zoltán

Magyarok Vilagszepe 2024 2

Megéri küzdeni az álmokért

Nagy Petra sem távozott üres kézzel, övé lett a II. Udvarhölgy cím. Érdeklődésünkre úgy fogalmazott, nagy örömmel és hálával tartozik a Magyarok Világszépe csapatának, valamint a Fásy családnak az elkötelezett munkájukért és támogatásukért.

– Ez a cím hatalmas megtiszteltetés számomra, és örömmel tölt el, hogy egy régi álmom valóra vált. Élményekben gazdagon és új tapasztalatokkal tértem haza a versenyről, amelyek jelentős hatással voltak rám. Ezek révén nemcsak magabiztosabbá váltam, hanem a színpadon való mozgás terén is fejlődtem. Most a megszerzett önbizalmat próbálom beépíteni a mindennapi életembe, hogy a felmerülő kihívásokat hatékonyabban kezeljem. Ez az élmény megerősített abban, hogy ha van egy álmod, érdemes belevágni, még akkor is, ha kezdetben bizonytalannak érzed magad – mutatott ár a debreceni lány.

Nagy Petra sem távozott üres kézzel, övé lett a II. Udvarhölgy címA királynő, Molnár Ramóna és a két udvarhölgye, Péter Barbara (balra) és Nagy Petra / Fotó: Knap Zoltán

Magyarok Vilagszepe 2024 06

Továbbá hozzáfűzte: reméli, hogy a történetével ösztönözhet másokat is arra, hogy próbálják ki magukat, és merjenek lépni, ha valami új és izgalmas lehetőség adódik az életükben.

Ha én képes voltam elérni ezt, akkor bárki más is képes rá, csak el kell hinni, hogy megéri küzdeni az álmainkért

– emelte ki.

Forrás: haon.hu

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben