
Idei versenyünk II. udvarhölgye, a szombathelyi Varga Réka Leona válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.
Az adventi időszak számomra nyugalmat és békét jelent. Ilyenkor tudok a legjobban koncentrálni a szeretteimre. Karácsonykor néhány napra szinte megáll az idő és a szeretet veszi át a szerepet a család életében. Kilépünk a hétköznapi rutinból. Az ünnepre én személy szerint rá szoktam hangolódni. Elsősorban egy nagytakarítással kezdem majd közösen anyukámmal és a nővéremmel megtervezzük mi lesz a karácsonyi menü. Ajándékok beszerzése, közös sütés főzés veszi át a szerepet.
A karácsonyi időszakot a szüleimmel és a rokonokkal szoktam tölteni. Az ajándékokat gondosan előre megtervezem és beszerzem. Nem szeretek semmit sem az utolsó pillanatra hagyni! A karácsonyi menüt közösen a nővéremmel és anyukámmal szoktuk megtervezni és elkészíteni. Ez nekünk minden évben egy közös program.
Nem szoktam újévi fogadalmakat tenni. De ha kívánhatnék egészséget és sikerekben gazdag új évet kívánnék magamnak. Egész évben próbálok figyelni arra, hogy mindenből kihozzam a legjobbat. Ugyanis én mindig a tegnapi önmagamnál szeretnék egy kicsivel jobb lenni.
Debrecenből érkezett az idei versenyünkre Horváth Krisztina, most ő válaszol kérdéseinkre, mit jelent ez az időszak számára, és hogyan készül az ünnepekre?
Karácsony a szeretet, az öröm, a család és az otthon ünnepe számomra. Sokat készülök rá, hogy mindenki jól érezze magát és kellemes emlék maradjon meg a család számára. Az ünnepeket természetesen a családommal fogom tölteni, főleg mert ilyenkor mindenki itthon van. Az ajándékok beszerzésében én sajnos utolsó pillanatos vagyok, de ezen majd jövőre szeretnék változtatni. A karácsonyi menühöz minden évben anyukám készíti az ételeket és ebben segítségére vagyunk.
A hagyományokhoz híven a halászlé el nem maradhat és persze a finom töltött káposzta se, ami személy szerint a kedvencem is. Nem szoktam semmit se kívánni újévkor, de ha lehet akkor egészséget, lehetőségeket és boldogságot és persze békét.
Ünnepi sorozatunkban, most a legfiatalabb döntősünk, a győri Budai Luca válaszolt kérdéseinkre.
Számomra ez az időszak annyit jelent, hogy család, szeretet. Ilyenkor a haragot és a munkát félredobni, és ha lehet együtt tölteni az ünnepeket. A karácsonyra én úgy készülök, hogy anyának próbálok a lehető legtöbbet segíteni otthon, és a szobámat teletölteni karácsonyi díszekkel, koszorúval. A karácsonyt a családommal töltöm, igaz, nem minden szerettem lakik közel, de szerencsére megoldható minden évben, hogy együtt legyünk.
Az ajándékokkal mindig bajban vagyok, soha nem ugrik be senkinek semmi, hogy minek örülne vagy mi az amire szüksége van. Szóval mindig az utolsó pillanatra tartogatom ezt a gondolkodtató programot minden évben. Az ünnepi ételt általában rendelni szoktuk, de a két ünnep között a nagymamáimmal és anyukámmal szoktunk sütögetni, akár mézeskalácsot vagy forralt bort készíteni. Az újévtől pedig azt kívánom, hogy minden legyen a legnagyobb rendben, de szeretem, ha kapok leckét az élettől. Tavaly nem fogadtam meg semmit, mivel nem hiszek abban, hogy ezen múlna bármi is.
Hotya Fanni, budapesti döntősünk elárulta mit jelent az ünnepi időszak számára valamint, hogy hogyan készül az ünnepekre.
A Karácsonyt a szüleimmel fogom tölteni, de természetesen jut idő a barátaimra is. Minden évben megfogadom, hogy nem hagyom az utolsó pillanatokra az ajándékok megvásárlását és úgy tűnik, hogy az idén ezt sikerül is megvalósítani.
A karácsonyi menüt az édesanyám fogja elkészíteni és elmaradhatatlan része a töltött káposzta a hal és a bejgli.
Mit kívánsz az újévtől, volt-e valami, amit tavaly megfogadtál és teljesült az idei évben?
Sok új tapasztalatot, pozitívat ugyebár, új barátokat, és jó élményeket a családommal és barátaimmal, sikeres vizsgákat és munkahelyi sikereket. Kilépés a komfortzónámból és sok családi, barátos program.
A 2018-as királynőt, Muszka Grétát kérdeztük, mi újság vele, hogy készül az ünnepekre.