
A Magyarok Világszépe 2017-es királynője nővérével, Petrával karöltve vett részt az eseményen Dr. Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó meghívásának eleget téve!
December 30-án megtelt a Tüske Csarnok, ugyanis ezen a napon rendezték meg az immár tradicionálisnak számító Szilveszteri Vizesgálát, melyet a Digisporton láthattak a TV nézők. Flóra és Petra képviselte az uszonyosúszó sportágat, megismertetve azt az érdeklődőkkel. Bemutatkoztak a vizes sportok hazai éllovasai is. A nap megkoronázásaként egy vicces csapatversenyre is sor került, ahol a sportólok két csapatra osztva, sárkányhajókba ülve „feszültek” egymásnak.
Senánszky Flóra és nővére, Petra a vízben
Csoportkép
Rendkívül jó hangulatban telt a sárkányhajó verseny
„Nagyon jól éreztem magam, fantasztikus érzés volt ennyi kitűnő sportember mellett szerepelni. Örök élmény marad számomra!” – mondta Flóra.
A rendezvény fővédnöke, dr. Bajkai István országgyűlési képviselő, valamint Fásy Ádám a szépségverseny atyja a Mokka vendégei voltak!
A jótékonykodás második állomása Flóra szülővárosa volt!
A karitativitás fontos szerepet tölt be a Magyarok Világszépe királynőjének az életében. Ezúttal több mint egymillió forint értékű ruhaadományt adott át a szépségverseny tulajdonosával, Fásy Ádámmal karöltve a Pósa utcai óvodásoknak. A gyermekek karácsonyi énekekkel, versekkel hálálták meg a feléjük áradó szeretetet. Az adományokat látva arcuk sugárzott az örömtől, még divatbemutatót is rögtönöztek!
A gyerekek Fásy Ádámmal közösen énekelték a "Nézését meg a járását"
Az óvodások műsorral is készültek
A gyermekek divatbemutatója
Senánszky Flóra és Fásy Ádám az óvodások gyűrűjében
„Hála és köszönet Fásy Ádámnak és feleségének, illetve a szépségkirálynőnek, hogy idén újra meglátogatták óvodánkat. Nagy-nagy szeretettel vártuk őket, és még nagyobb volt az öröm, mikor megtudtuk, hogy a gyerekek most ruhaneműt kapnak. A legtöbb óvodásunk nagycsaládból érkezik és nem mindig jut nekik új cipő, sapka. Nagyon sok pulóver, kabát, nadrág került az ajándékcsomagba, ami nagyon jól fog jönni a gyermekeknek így télvíz idején.” – mondta a Pósa Utcai Óvoda vezetője, Kardosné Nagy Mária.
Szuperák Barbara Egyiptomban járt!
A 2018-as szépségverseny I. Udvarhölgye imád utazni, mindig nagy élmény számára a repülés is, így különösen örült, hogy ez alkalommal sem marad ki a repülőút. Sokat fürdött és napozott a tengerparton, de az aktív pihenésre is nagy hangsúlyt fektetett, így sok szép látnivalót is megnézett!
A sport mindig is meghatározó volt a Magyarok Világszépe királynőjének, Senánszky Flórának az életében, aki a hétvégén Kecskeméten tovább öregbítette uszonyosúszó hírnevét!
Korábban már számos hazai és külföldi sikert is elkönyvelhetett a debreceni szépség, aki december 9-én az Uszonyos Úszó Rövidpályás Országos Bajnokságon mérette meg magát. Az eseménynek a Kecskeméti Fürdő adott helyet, ahol összegyűltek a sportág hazai éllovasai, hogy megmérkőzzenek a bajnoki címért. Flóra a 300 m-es egyéni versenyszámban indult el, melyen az előkelő 3. helyet szerezte meg a nagyon erős mezőnyben!
Senánszky Flóra bronzérme