
A Magyarok Világszépe Királynője a szépség, a jóság és a szeretet nagykövete, aminek a 2016-os győztes, Harkányi Cintia boldogan tesz eleget!
A geszti óvodába mikulás csomagok kerültek átadásra, a Mikulásgyárba pedig tartós élelmiszert vitt a Magyarok Világszépe tulajdonosa, Fásy Zsüliett a királynővel karöltve. Most a Szépségverseny atyja, Fásy Ádám és Cintia Debrecen felé vette az irányt, hogy örömet szerezzen az ottani óvodásoknak.
Mindjárt itt a Karácsony, és sajnos sok gyereknek nem lesz ajándék a fa alatt. Ennek orvoslásaképp a Magyarok Világszépe csapata Dr. Széles Diána, Debrecen város alpolgármestere segítségével hat debreceni óvodának lett szétosztva több, mint 350 gyermekjáték, melyekkel megörvendeztette a kicsiket!
Fásy Ádám így nyilatkozott: „Nagyon örülök, hogy viszonozhattam azt a szeretet és kedvességet a debreceni embereknek, amivel átöleltek bennünket a nyári, gigantikus rendezvényünk alkalmával.” Mozgalmas hónap volt a december Cintiáék számára, az ország számos pontján szereztek örömet a gyermekeknek ajándékaikkal, boldoggá téve számukra a legszentebb ünnepet, a Karácsonyt!
Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe versenyt, Fásy Zsüliett, a szépségverseny rendezője mesélt az idei verseny részleteiről. 13 gyönyörű hölgy szállt harcba a koronáért, a Nagykunság fővárosában megrendezésre került Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjében. A Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ előtt felállított nagyszínpadon egy nagyszabású gálaműsort láthattak az odalátogatók, ahol már délután zsúfolásig megtelt a nézőtér. A tét nagy volt, hiszen a királynői címmel együtt járt egy FIAT 500-as személygépkocsi, valamint a győztes képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen Egyiptomban.
Forrás: TV2 Mokka
|
A Karcagon született szépség, már egészen pici lány korában arról álmodott, hogy egyszer királynő lesz, 4 évesen édesanyjával koronát is készített magának. |
A gyermekkori álom megvalósult, Fórián Szilviát 1994-ben a Miss Universe Hungary versenyében királynővé koronázták. Fásy Ádám szépségkirálynőjének a verseny megváltoztatta az életét, egy csapásra lett országosan ismert.
Szilvi 1994-ben érdemelte ki a Miss Universe Hungary koronáját
A világverseny 1994. május 20-án, a Fülöp-szigeteki Pasayban került megrendezésre. Szilvi nem csak élményekkel és a királynői címmel lett gazdagabb, életre szóló barátságot kötött a licenctulajdonos Fásy Ádámmal és családjával amit máig ápolnak. 2005-ben ismerte meg párját, aki miatt Kanada is az otthonává vált. Szilvi továbbra is a szépségiparban tevékenykedik, kozmetikusnak tanult és mielőtt Kanadába ment, volt egy szalonja is Budapest belvárosában.
|
A 90-es évek közepén (fotó: Katona Miklós) |
Szilvi még napjainkban is elbűvölő |
| Fotó: Katona Miklós | Fotó: Nánási Pál |
Kint férje cégénél a lakberendezésben szerzett tapasztalatot, eközben újságokban vezetett szépségápolással foglalkozó rovatokat és Észak-Amerikában hobbiszinten sminkelt is. Párjával mind a ketten imádják Magyarországot, így évente minimum kétszer-háromszor útra kelnek, hogy meglátogassák a családot és a barátokat. Ilyenkor Szilvi felkeresi egykori mentorát, Fásy Ádámot és családját is.
Fásy Ádám és Fórián Szilvia a verseny óta is jó barátságot ápol (fotó: Varga Imre)
Bár már közel 30 év telt el azóta, hogy Veszprémben fejére került a korona, máig tisztán emlékszik a döntő minden pillanatára, így mindig jól eső érzéssel nosztalgiáznak együtt és elevenítik fel az emlékeket.
Megjelenítő fotó: Nánási Pál