
A második budapesti válogató után még ketten csatlakoztak a fináléba jutott hölgyekhez, így kialakult, hogy ki lesz az a 14 versenyző, aki versenybe száll a Magyarok Világszépe koronájáért!
Ismerjék meg az újonnan csatlakozott lányokat!
Békési Noémi
Kukri Brigitta
Fásy Ádámot elkísérték a Magyarok Világszépe 2017 döntősei a FEM3 Café műsorába.
A finalisták közül 5 hölgyet kérdeztek a műsorvezetők a felkészülési tábor rejtelmeiről, akik meglepő érdekességeket meséltek el. A lányok röviden be is mutatkoztak.
Nézzétek meg a teljes riportot!
Ne feledjétek, a FEM3 csatornáján megtekinthetitek a döntősök felkészülését augusztus 26-án 20.10-től, a Finálé pedig augusztus 27-én 19.00-tól lesz látható!
Idén is megrendezésre kerül a Fásy Ádám nevével fémjelzett szépségverseny!
A döntős hölgyek egy része a zsűritagokkal
Ebben az évben is több száz lány jelentkezett, hogy megmérettesse magát a királynőnek járó koronáért. A magas létszámnak köszönhetően több válogatóra is sor került már, elsőként Erdélyben, Csíkszeredán, ahol szép számmal jelentek meg a szépségek, akik közül többen a döntős csapat tagjai lettek. A budapesti castingon sem volt könnyű dolga Fásy Ádámnak és zsűritársainak, de hosszas mérlegelés után mégis csak dűlőre jutottak. A döntőbe jutott versenyzők már a válogató után belekóstolhattak a szépségversenyek milliőjébe, ugyanis interjú készült velük és fotózáson is részt vettek! A finálé mezőnye az utolsó selejtező után lesz teljes, és ők lesznek azok, akik megmérethetik magukat a döntőben!
Bartók Rebeka
Böhm Zsanett
György Renáta Tünde
Horváth Bernadett
Kelemen Réka
Kovács Barbara
Muszka Gréta
Nagy Antónia
Szalai Júlia
Szuperák Barbara
Szűcs Nikolett
Sánta Kamilla
A felkészítő tábor augusztus 1-jén veszi majd kezdetét, melynek a balmazújvárosi Hotel Kamilla ad majd otthont. Ezt követően a finalisták augusztus 10-én, a budapesti Klauzál téren fognak versenybe szállni a győzelemért. A tét hatalmas, hiszen az értékes nyeremények mellett a királynő képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyen!
A Miss Intercontinental Hungary győzteseként vett részt Senánszky Flóra a 48. alkalommal megrendezésre kerül Virágkarneválon!
Flórának debreceni lakosként már gyermekkora óta az év egyik legnagyobb eseménye volt a virágkocsik felvonulása, elbűvölték a csodás építmények. A rendezvény 1966-os indulása óta a város karneváli hetet varázsolt a produkció köré, mely minden évben több tízezer látogatót vonz az alföldi településre. Az idei fesztivál különösen izgalmas volt Flóra számára, hiszen amellett, hogy augusztus 11-én a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon az ő fejére került a Magyarok Világszépe koronája, és így ő képviselheti hazánkat a Miss Intercontinental világversenyén Mumbaiban, régi álma vált valóra, ugyanis díszvendégként vett részt a Debreceni Virágkarneválon és a kocsik zsűrizésében is szerepet kapott!
Ne feledjétek, a FEM3 csatornán augusztus 26-án 20.10-től megtekinthetitek a szépségverseny versenyzőinek felkészülését az Út a döntőig című műsorban, a Finálé pedig augusztus 27-én 19 órától kerül sugárzásra ugyancsak a FEM3-on!