
A 2016-os királynő, Harkányi Cintia számára a Húsvét a megtisztulás ünnepe. Úgy véli, ilyenkor tud az ember lelkileg és testileg is megtisztulni.
Természetesen az idei évben is festett tojásokat, ez elmaradhatatlan program, hiszen az ünnep nem telhet el locsolók érkezése nélkül, akik a locsolásért cserébe szívesen fogadták a saját festésű színes tojásokat.
Cintiáék otthon, családi körben töltötték az ünnepeket, a menü pedig hagyományosan egy tál finomság volt, tojással sonkával és sok zöldséggel, melyet a szüleivel közösen készítettek el.
A 2018-as királynő, Muszka Gréta régóta dédelgetett álma vált valóra, ugyanis évek óta tervezte, hogy fantáziáját és kézügyességét fejlesztve kézzel készített ajándékokat fog gyártani.
Ez az álma megvalósulni látszik, igaz csak piciben. A kijárási korlátozások és a több otthon töltött idő adta az ötletet, hogy megpróbálja hasznosan eltölteni ezeket a napokat. Gréta szerencsésnek mondhatja magát, eddig nem fertőződött meg és a jelenlegi vírushelyzetben megtarthatta főállású munkáját is, így csak szabadidejében hódol az új hobbijának.
Eddig többnyire csak ajándékba készítettem dobozokat, de annyira megtetszett, hogy nemrég elkezdtem rózsa és csokiboxot is készíteni. A tavasz közeledtével pedig hamarosan jönnek az évszaknak megfelelő dekorációk is , jelen pillanatban úgy néz ki a lakás, mint egy kis gyár 🙂 – árulta el Gréta.
Ahogy a képeken is látszik, érdemes volt belekezdeni és megvalósítani ezt az álmot, aminek csak a fantázia szabhat határt, gyönyörű ajándékok és díszek készültek, melyekhez mi is gratulálunk.
A Magyarok Világszépe 2018-as királynője Muszka Gréta, a közösségi oldalán legutóbb megosztott fotóin csak úgy tündököl.
Gréta szerencsés helyzetben van, mert a jelenlegi vírushelyzetben is dolgozik. A korlátozások miatt a programok lehetősége elég szűkös, így rengeteg időt tölt szeretteivel.
Reményei szerint, ha nyáron lehetőség nyílik rá, párjával belföldön szeretnének pihenni és kikapcsolódni, de ez még a jövő zenéje.
Vilcsek-Kovács Réka a Magyarok Világszépe 2020 verseny finalistája, tavaly októberben Erdélybe költözött, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem első éves hallgatója lett.
Egy izgalmas felkérést kapott a napokban Kurta Kingától, az Erdélyi Magyar TV Nőszemközt című beszélgetős műsorába, melynek témája az újrakezdés, újra tervezés volt. Réka meghívásának oka érthető a témát tekintve, hiszen valami teljesen másba kezdett, más országban költözött és tanul, más szakmát választott, ami valamilyen szinten kapcsolódik az előző diplomájához, de a szépségiparhoz egyáltalán nem.
Részletek a beszélgetésből:
Mennyire tartja magát rugalmasnak, könnyen vált az élet bármely terén?
Réka elmondása szerint szereti az új kihívásokat, feladatokat, alapvetően jó akadálymegoldó embernek tartja magát, a rugalmasság a fő jellemzője. „Régen nagyon stresszes voltam, megtorpantam az új feladatok megoldása előtt, viszont ahogy teltek az évek és ismertem meg önmagam, úgy tudtam minél nagyobb biztonsággal hozzáállni egy-egy kérdéshez vagy feladathoz.”
Mennyire fontos az, hogyan kezeljük az adott feladatokat, minden fejben dől el?
Réka nagyon sokszor dönt hírtelen a szívével, ezt a tulajdonságát szeretné is megtartani, bizonyos területeken viszont tudja, hogy a fejével kell dönteni.
Honnan merít erőt, mi motiválja egy nehezebb körülmény megoldásakor, legyen akár költözés, vagy újrakezdés?
Réka, amikor először Marosvásárhelyre ment, idegen környezetben idegen emberekkel, nyelvi gondokkal küzdött, nehezen értette meg magát, úgy érezte egyedül maradt. De segített áthidalni a kezdeti nehézségeket az a gondolat, hogy az „otthon az nem körülötted van, hanem benned, és a család az, akik körbe vesznek téged.”
Sok sikert kívánunk Réka tanulmányaihoz és az új élethez!
Forrás: Erdélyi Magyar Televízió
Nőszemközt: újrakezdés, újratervezés
Ünnepi sorozatunk ötödik részében Frankó Melinda, a második udvarhölgy válaszolt kérdéseinkre.
Természetesen a szeretteimmel töltöm, mint minden évben. Szenteste nagymamám szokta vendégül látni a családot, Karácsony napján pedig a párom családjánál ünneplünk.
Az ünnepi menü nagyon változatos minden évben, idén wellington bélszínt, kacsamájat és pisztrángot fogunk készíteni közösen a családdal, persze nem marad ki a listáról a hagyományos töltött káposzta sem.
Az új év közeledtével célokat szoktam kitűzni magamnak, és minden erőmmel azon vagyok, hogy ezeket a terveket az év során megvalósítsam.