logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

A világdöntő előtt megmutatta káprázatos ruháját a magyar szépségkirálynő

Január 29-én Csütörtökön rendezik meg Egyiptomban az 53. Miss Intercontinental döntőjét, ahol kiderül, ki viselheti idén a koronát. Addig azonban továbbra is feszített tempóban zajlanak a próbák, Schrick Boglárka pedig megmutatta, milyen látványos szettben vonul majd fel.

Betegen is a legjobb formáját hozza a magyar szépségkirálynő – Így hódítja meg Egyiptomot Schrick Boglárka

Idén is Egyiptom ad otthont a Miss Intercontinental világversenynek, amelyen a Magyarok Világszépe legutóbbi győztesének, Schrick Boglárkának szoríthatunk. A szépségkirálynő a helyszínről mesélt a Blikknek az első napok izgalmairól, a kezdeti kihívásokról és a kulisszák mögött zajló eseményekről.

Több ezer Swarovski-kristályban tündököl a Magyarok Világszépe

Schrick Boglárka, a Magyarok Világszépe királynője turbófokozatra kapcsolt: minden erejével a nemzetközi szépségversenyre készült. A pusztaszabolcsi bombázó néhány óra múlva megérkezik Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világverseny felkészítő tábora várja. A fiatal szépség az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül készült a megmérettetésre: az intenzív nyelvtanulás mellett kiemelt hangsúlyt fektetett a színpadi mozgás elsajátítására, valamint nagy gondot fordított a tökéletes ruhák kiválasztására is. Ebben jelentős segítséget nyújtott számára a Magyarok Világszépe csapata.

Nyerni megyek!

Minden gondolata a világverseny körül forog és gőzerővel készül a januári Miss Intercontinental szépségversenyre Schrick Boglárka. A Magyarok Világszépe 2025-ös győztesének fejére júliusban került a korona, a napokban pedig átvehette a királynőnek járó vadonatúj nyereményautót is.

Átvehette fődíját a Magyarok Világszépe győztese, Schrick Boglárka

Átvette méltó jutalmát a Magyarok Világszépe frissen koronázott királynője. Schrick Boglárkát ünnepélyes keretek között köszöntötték, ahol átadták neki a fődíjat: egy ragyogó, tűzpiros KIA személyautót, amely méltón illik az új királynőhöz.

Exkluzív interjú Kosztyu Dorottyával, a Magyarok Világszépe egyedüli kárpátaljai döntősével

Kosztyu Dorottya egyedüli kárpátaljaiként képviselte vidékünket a Magyarok Világszépe versenyen. A 19 éves munkácsi lány bekerült a tizenhárom döntős közé, s végül a július 19-én Karcagon megtartott nagyszabású gálaműsorral egybekötött finálén elnyerte a Kárpátalja Szépe címet.

Schrick Boglárka szépségkirálynő őszintén mesél a koronáról és a nagy álomról!

2025-ben Schrick Boglárka fejére került a Magyarok Világszépe koronája. Ezzel nemcsak egy álom vált valóra a pusztaszabolcsi szépségkirálynő számára, hanem egy különleges út is megkezdődött, amely egyenesen a nemzetközi világverseny felé vezet.

Végre, enyém lett a korona!

A Tények Plusz stábja percről percre, kvázi testközelből követte végig, ahogy megválasztják a Magyarok Világszépe győztesét!

Megválasztották a magyarok világszépét, ünnepélyes gálaesten helyezték fejére a koronát

Tizenhárom lány indult a döntőben, de csak egy fejére kerülhetett a korona. Hatalmas show-val, sztárvendégekkel, ruhakölteményekkel és táncbemutatóval fűszerezve rendezték meg szombaton a Magyarok Világszépe Szépségverseny döntőjét Karcagon.

Magyarok Világszépe 2025: megvan a győztes!

Megvan a 2025-ös Magyarok Világszépe szépségverseny győztese! A döntőt július 19-én, szombaton rendezték meg Karcagon, a Sámándob előtti területen.

Karcag a figyelem középpontjában: készülődés a Magyarok Világszépe döntőjére

Ma reggel Karcagról jelentkezett be a TV2 Mokka című műsora, ahol javában zajlanak a Magyarok Világszépe Szépségverseny színpadi előkészületei.

Én vagyok Európa legszebbje!

Magyar lány lett Európa legszebbje! Jákob Ramóna fejére a Top Modell of the World nemzetközi versenyen került fel a korona, a szőke, szobortestű szépség negyven lányt utasított maga mögé.

Magyarok Világszépe: a legszebb lányok küzdenek a koronáért – Szavazzon, ki legyen a Blikk különdíjasa!

Július 19-én, szombaton rendezik a Magyarok Világszépe szépségverseny döntőjét, a tavalyi évhez hasonlóan, idén is Karcagon, a Sámándob előtti területen. A tizenhárom döntős versenyző Fásy Ádám irányításával a karcagi felkészítő táborban lelkesen tanulja a koreográfiát, szabadidejükben pedig Szepesi Tibor polgármester kíséretében fedezik fel Karcag nevezetességeit.

Add ide a koronádat!

A Magyarok Világszépe döntős hölgyei gőzerővel készülnek Karcagon, a felkészítő táborban, a július 19-i Fináléra. A Tények Plusz riportja betekintést enged egy mozgalmas nap történéseibe.

Elindult a harc a Magyarok Világszépe címért!

A Mokka stábja élőben jelentkezett Karcagról, a Magyarok Világszépe királynő-jelöltjeinek felkészítő táborából. A döntős hölgyek gyűrűjében Szepesi Tiborral, Karcag város polgármesterével, valamint Fásy Ádámmal, a verseny tulajdonosával beszélgetett Csehi András.

Ezt hogy csinálta?

Élete vége felé ő volt az egyik leghíresebb magyar. Bár Párizsban élt saját palotájában, sosem felejtette el a gyökereit és amikor felkérést kapott arra, hogy megfesse Honfoglalás témájú képét, azonnal elvállalta a munkát. Jöjjön Munkácsy Mihály grandiózus alkotásának nem mindennapi története.

Elindult, majd Európa szépeként tért vissza Debrecenbe Jákób Ramóna

Mesebeli álmok, drámai fordulatok és egy koronázás – a hajdúszoboszlói Jákób Ramóna sikersztorija a Netflixen is dobogós lenne.

🌟 Magyar siker a Top Model of the World világversenyen! 🌟 🇭🇺

Fásy Ádám, licence tulajdonos és Jákób Ramóna, a Queen of Europe cím nyertese voltak a Mokka vendégei. A világverseny részleteiről beszélgettek a műsorvezetőkkel.

Hajdúszoboszlóról a világ színpadára: Jákób Ramóna Hurghadában versenyez a világhírű szépségversenyen

A Magyarok Világszépe tavalyi karcagi döntőjén a Top Model of the World Hungary címet elnyerő Jákób Ramóna képviseli hazánkat az egyiptomi Hurghadában megrendezésre kerülő rangos világversenyen.

Orosházán érettségizik a királynő: Így látta a vizsgákat a Magyarok Világszépe

Lezajlottak a középiskolai ballagások, valamint az érettségi vizsgák első, írásbeli fordulói. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója, a 2024-es Magyarok Világszépe szépségverseny királynője, Molnár Ramóna is most írta meg vizsgáit.

Újabb szépségversenyre készül Jákob Ramóna: Egyiptomban képviseli hazánkat

Fásy Ádám, a Top Model of the World Hungary tulajdonosa és Jákob Ramóna árultak el izgalmas dolgokat a Mokkában, az Egyiptomban megrendezésre kerülő 31. Top Model of the World világversenyről.

A Magyarok Világszépe is az érettségizők között van: elárulta, mitől fél a legjobban

Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő is idén érettségizik. A csengődi lány asztalitenisz versenyzőként érkezett Orosházára, és úgy döntött, ott is fejezi be a tanulmányait. Ramóna ráadásul 2024-ben megnyerte Fásy Ádám szépségversenyét, a Magyarok Világszépét.

Fásy Ádám ismét a Magyarok Világszépét keresi

Tíz esztendővel ezelőtt indult útjára a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe nemzetközi szépségverseny, amely azóta is töretlen népszerűségnek örvend, határokon innen és túl. Az idei esztendőben is méltó módon, látványos fináléval zárul a rendezvénysorozat: július 19-én, a tavalyi évhez hasonlóan, a Karcag Kincse Művészeti Központ szabadtéri színpadán kerül megrendezésre a nagyszabású gálaműsor.

Megtaláltuk a legszebb lányt, aki most érettségizik: Ramóna Orosházán vizsgázik

Elballagtak a középiskolás fiatalok, várja őket a nagybetűs ÉLET. Az orosházi Székács József Evangélikus Általános Iskola és Gimnázium egyik végzőse, Molnár Ramóna szépségkirálynő e sorok megjelenésekor már az érettségi vizsga első izgalmát éli át.

Világversenyre készül Jákób Ramóna: Egyiptomba utazik majd

Gőzerővel készül Jákób Ramóna, a Top Model of the World Hungary győztese az egyiptomi világversenyre.

Ilyen volt a Miss Intercontinental: Világversenyen szerzett élményeiről mesélt Molnár Ramóna

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, nem sokkal később Egyiptomba utazott a Miss Intercontinental világversenyre, melyről most honlapunknak is mesélt.

A királynő, Molnár Ramóna és az ünnepek

Szenteste varázsa betölti az otthonokat, és a szeretet fénye ragyog minden szívben. Kívánunk mindenkinek áldott, békés karácsonyt, tele örömmel és meghitt pillanatokkal! 🎄✨ A királynő, Molnár Ramóna válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Jákób Ramóna és az ünnepek

A karácsony közeledtével a várakozás izgalma áthatja a mindennapokat, ahogy egyre több fény és dísz tündököl körülöttünk. Már csak 1-2 nap, és elérkezik az ünnep, amely mindannyiunk szívébe meghittséget és örömöt hoz. Az idei versenyen a Top Model of the World Hungary címet elnyert Jákób Ramónát kérdeztük az ünnepekről és az újévi fogadalmakról.

Uzsák Emma és az ünnepek

Karácsony idején az otthonok ünnepi fényekben tündökölnek, a levegő tele van frissen sült sütemények illatával. Ez az időszak tökéletes alkalom arra, hogy megálljunk a rohanásban, és értékeljük azokat az apró örömöket, amelyeket az ünnep hoz magával. A Felvidék szépének megválasztott Uzsák Emma válaszolt az ünnepekkel kapcsolatos kérdéseinkre.

Ünnepek, ahogy az I. udvarhölgy, Péter Barbara látja

Péter Barbara Kárpátaljáról érkezett az idei versenyre, és a királynő első udvarhölgye lett, az ünnepek alatt szívesen időzik családjával, akiknek a társaságában érzi igazán az összetartozás és szeretet melegét. Az otthonát fényekkel és díszekkel varázsolja ünnepivé, és hagyományos karácsonyi ételekkel készül. A karácsony számára nemcsak az ajándékozásról szól, hanem arról is, hogy mélyebben megélje a boldogság pillanatait szeretteivel együtt.

Nagy Petra és az ünnepek

A karácsonyi időszak varázslatos hangulatot hoz, amikor az otthonok megtelnek fényekkel és az emberek szívében a szeretet lobog. A II. udvarhölgyet, a debreceni Nagy Petrát kérdeztük az ünnepekről.

Így készül Somogyi Dorina az ünnepekre

Közeledik a Karácsony, az év egyik legmeghittebb ünnepe, amely a szeretet, az összetartozás és az öröm jegyében telik. Megkérdeztük döntőseinket, mit jelent számukra ez az időszak. Elsőként Kárpátalja szépe, Somogyi Dorina válaszolt kérdéseinkre az ünnepekkel kapcsolatosan.

Ramóna, a szépségkirálynő a világverseny után az érettségire készül

Molnár Ramóna képviselte hazánkat Egyiptomban a Miss Intercontinental világversenyen. Minden földrészről a nemzetek szépségkirálynői vonultak a zsűri elé a napokban. A Miss Intercontinental 2024 címet és a koronát egy gyönyörű puerto ricoi versenyzőnek ítélték. Az orosházi középiskolás fantasztikus élményekkel tért haza. De mit csinál a folytatásban Ramóna?

Ramóna díszruhában hirdeti Egyiptomban: a magyar nők a legszebbek a világon

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt. A 18 éves szépségkirálynő Egyiptomban, pénteken este a világ legszebb lányai között méretteti meg magát. A Miss Intercontinental szépségverseny döntőjében szépségét egy csorvási viseletkészítő nemesi díszruhájában is mutatja meg.

A világ legszebb lányai között Rami: orosházi osztálytársai is szurkolnak győzelméért

Molnár Ramóna nyerte meg az idei évben a Fásy Ádám nevével fémjelzett Magyarok Világszépe szépségversenyt, melynek fináléját nyáron, Karcagon rendezték meg. Így lett a 18 éves csengődi lány mára a világ legszebb lányainak egyike, magyar szépségkirálynő.

Elrepült a királynő

Egyenesen Egyiptomba utazott, hogy aztán ott képviselje Magyarországot a Miss Intercontinental világversenyen!

Egyiptomban képviseli hazánkat Ramóna, a Miss Intercontinental versenyen lép színpadra

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány hónappal korábban. Molnár Ramóna nyerte meg ugyanis az idei Magyarok Világszépe versenyt, melynek fináléját Karcagon rendezték meg. A 18 éves szépség, aki a Székács József Evangélikus Iskola végzős tanulója, a napokban utazott el Egyiptomba, ahol a Miss Intercontinental világversenyen képviselheti hazánkat.

Egy nap a királynővel

A Tények Plusz stábja egy egész napot eltöltött a királynővel. A nap végén Fásy Ádám lett Ramóna sofőrje, hogy miért? A riportból kiderül.

A világ meghódítására készül az orosházi szépségkirálynő

Az orosházi gyönyörű középiskolás lány, Molnár Ramóna fejére került a korona egy szépségversenyen augusztusban. A Magyarok Világszépe Szépségverseny győzteseként ő képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat. A napokban utazik Egyiptomba. Vajon hány bőröndöt visz magával? Van-e kabalája? Szerkesztőségünknek elárulta.

Jogsija még nincs, de autója már van a Magyarok Világszépe győztesének

Ramóna a napokban vehette át a királynői címmel járó fődíjat, egy Fiat 500-as személyautót Pais Józseftől, a Pappas Autó ügyvezető igazgatójától és Fásy Ádámtól, a Miss Intercontinental Hungary licenctulajdonostól.

Titokban jelentkezett a versenyre, ő lett a Magyarok Világszépe győztese

Molnár Ramóna titokban jelentkezett a versenyre, ma ő a Magyarok Világszépe királynője, aki hamarosan hazánkat képviselheti a Miss Intercontinental világversenyen Egyiptomban.

13 lány küzd a Magyarok Világszépe címért - Vajon kié lesz a korona?

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe versenyt, Fásy Zsüliett, a szépségverseny rendezője mesélt az idei verseny részleteiről.

A belső értékeket is fontosnak tartja a Felvidék Szépe

Uzsák Emma, a Selye János Gimnázium VII. N osztályos diákja az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny karcagi döntőjében elnyerte a Felvidék Szépe címet, az internetes szavazáson pedig a Blikk különdíját.

Magyarok Világszépe: ezek a bombázók csavarják el az egész ország fejét

Augusztus utolsó napján a Nagykunság fővárosa ünnepi hangulatba öltözött, amikor is megrendezték a Magyarok Világszépe verseny döntőjét a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ előtt felállított nagyszínpadon. Az esemény iránti érdeklődés óriási volt, a nézőtér már délután zsúfolásig megtelt.

A Székács iskola diákja, a 17 éves Ramóna lett a Magyarok Világszépe

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra néhány nappal ezelőtt. Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon. A Székács József Evangélikus Iskola tanulója így hamarosan a Miss Intercontinental nemzetközi versenyen képviselheti Magyarországot.

Titokban jelentkezett, szépségkirálynő lett Molnár Ramóna, az orosházi gimnazista

A Magyarok Világszépe Szépségverseny győztese egy orosházi középiskolás. A Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium 17 éves diáklánya, Molnár Ramóna képviselheti a Miss Intercontinental szépségversenyen hazánkat.

Csengődi lány fejére került a korona

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a Magyarok Világszépe Szépségversenyt Karcagon, a Karcag Kincse Művészeti és Konferencia Központ szabadtéri színpadán. A Fásy Ádám által szervezett versenyen 13 kivételes szépségű hölgy indult a koronáért.

Szépségkirálynők mentek be a magyar focicsapat öltzözőjébe, ez lett a vége

Karcagon rendhagyó ünneplést tartottak az NB III-as csapat győzelme után az öltözőben.

Fásy Zsüliett flitteres estélyiben: 50 kilós fogyása után karcsúbb, mint valaha

Augusztus 31-én, szombaton rendezték meg Fásy Ádám szépségkirálynő-választását, a Magyarok Világszépe versenyt. Az eseményen Fásy Zsüliett is részt vett: káprázatosan nézett ki a flitteres estélyiben.

Magyarok Világszépe Szépségverseny: a komáromi Uzsák Emma lett a Felvidék Szépe

A Selye János Gimnázium saját facebookos oldalán osztotta meg az örvendetes hírt: Uzsák Emma, az intézmény VII.N osztályos tanulója az idei Magyarok Világszépe Szépségverseny hétvégi karcagi döntőjében megkapta a Felvidék Szépe címet. Sőt, az internetes szavazás keretén belül a Blikk különdíját is elnyerte! Egyúttal mindenkinek köszönik a szavazatokat és a támogatást.

Kárpátaljai lány a Magyarok Világszépe udvarhölgye

A bótrágyi Péter Barbarát választották a Magyarok Világszépe szépségverseny első udvarhölgyéül, míg a korona egy csengődi lány, a 17 éves Molnár Ramóna fejére került. A Magyarok Világszépe második udvarhölgyének címét Nagy Petra érdemelte ki.

Egy gyönyörű, hajdúszoboszlói lány lehet a világ legszebbje?

Van mire büszkének lennünk! A Magyarok Világszépe két hajdú-bihari versenyzőjét megkereste a Haon a szombati döntőt követően.

Én vagyok a királynő!

A Magyarok Világszépe döntőjében 13 csinos hölgy szállt harcba a királynői címért, a vele járó több millió forintos autóért és nem utolsó sorban azért, hogy ő képviselhesse hazánkat a Miss Intercontinental nemzetközi szépségverseny decemberi döntőjében.

17 éves gimnazista lány lett a Magyarok Világszépe – fotók

Egy csengődi gimnazista lány álma vált valóra szombaton éjfél körül: Molnár Ramóna nyerte ugyanis a Magyarok Világszépe döntőjét Karcagon.
sav

Ünnepi sorozatunk negyedik részében Fenyvesi Tímea, az idei évben megválasztott Top Model of the World Hungary válaszolt kérdéseinkre.

fenyvesi timea1

  • Kivel töltöd az ünnepeket

A Karácsony az egyik kedvenc ünnepem ,édesanyámmal és a testvéremmel töltöm számomra fontos a család főleg ezen a napon ,kicsit szomorú is vagyok ,mivel az egyik szülőmet el vesztettem ,így még jobban értékelem ezt a napot mely számomra nem az ajándékokról , hanem a SZERETETRŐL szól.

fenyvesi timea4

  • Mi lesz az ünnepi menü és ki készíti el

A családunk számára elengedhetetlen hagyomány az erdélyi töltött káposzta(édesanyám módjára, halászlé, húsleves ,rántott hús ,franciasaláta, bejgli ( diós ,mákos ,kakaós) és mézeskalács.Ilyenkor az anyukámmal szoktuk ketten elkészíteni az ünnepi menüt. Nagyokat nevetünk élvezzük a főzést sütést együtt és hangolódunk az ünnepre.

fenyvesi timea3

  • Mit vársz az újévtől

Számomra az újév,mindig egy új életet egy új kezdetet jelent.

 

Ünnepi sorozatunk harmadik részében a Kárpátalja legszebb hölgye címet elnyert Pados Vanda Barbara válaszolt kérdéseinkre.

Pados Vanda01

  • Kivel töltöd az ünnepeket

A Karácsonyi ünnepeket természeten, a családommal és a hozzám legközelebb állókkal töltöm. Szenteste a családommal és barátommal fogok ünnepelni. Karácsony első és második napján pedig meglátogatjuk, a rokonainkat és a legközelebbi barátainkat.

Pados Vanda3

  • Mi lesz az ünnepi menü és ki készíti el

Az ünnepi menüt együtt készítjük, mindenki kiveszi a részét a konyhai munkából. Mivel nagy a család, ezért a menü is igen sokoldalú. Egyértelműen lesz előétel, különféle sültes tálak, saláták, a főfogás(töltött pulyka) és mint mindenkinél nálunk is lesz rengeteg sütemény.

Pados Vanda2

  • Mit vársz az újévtől

Az újévtől csakis pozitív dolgokat várok, rengeteg optimizmussal állok a 2021-es év elé. Bízom abban, hogy vége lesz a vírusnak és végre vissza áll minden a régi kerékvágásba.

 

Ünnepi sorozatunk első részében az első udvarhölgy, Furár Dominika válaszolt kérdéseinkre.

Furár Dominika 2

  • Kivel töltöd az ünnepeket

Természetesen a családommal töltöm az ünnepeket. Szenteste a párommal a szüleinknél leszünk, karácsony első és második napján pedig a rokonokat fogjuk meglátogatni.

Furár Dominika 4

  • Mi lesz az ünnepi menü és ki készíti el

Közösen készítjük a családdal. Mindig van egy kis előétel, halászlé, hal, sültes tál, saláták, na meg persze sok-sok sütemény.

Furár Dominika 6

  • Mit vársz az újévtől

Szerintem azt, amit mindenki más, hogy vége legyen ennek a vírusos időszaknak és végre olyan életünk legyen, ami előtte volt. 2021-től is azt várom, hogy a családommal egészségesek és boldogok maradjunk.

 

A természetesség és a magabiztos kisugárzás nyerő párosítás.

pados v 2A 2020-as Magyarok Világszépe versenyen Pados Vanda Barbara nyerte a Kárpátalja legszebb hölgye különdíjat.
– Ki biztatott a jelentkezésre?
Gyerekkorom óta mondogatták, hogy milyen szép és különleges vagyok, de korábban sosem foglalkoztam ezekkel a kijelentésekkel, csak megmosolyogtam őket. Nyáron viszont ismét felhívták a figyelmem erre, és a barátnőm, illetve édesanyám biztatott, hogy jelentkezzem.
– Mi várt rád ezután?
– Elmentem a meghallgatásra, majd közölték, hogy továbbjutottam. 10 napos felkészítőtábor előzte meg a szépségverseny fináléját, melynek Orosháza adott otthont. El sem akartam hinni, hogy ott vagyok, még akkor is meseszerű volt, amikor annyi gyönyörű lány vett körül. Sűrű napok vártak ránk a döntő előtt. Fásy Ádám vezetésével számos forgatáson, ruha- és színpadi próbán, fotózáson vettünk részt. Oravecz Nóra, Orosháza alpolgármester asszonya vezetésével megnéztük a Békés megyei város nevezetességeit, egy piknik alkalmával megkóstolhattuk a helyi termelők termékeit is.

pados v 5– Téged tüntettek ki a különdíjjal.
– A finálé előtt sokat gyakoroltunk, majd megérkeztek a sminkesek, fodrászok: elkezdődtek az előkészületek a végső hajrára. Gyönyörű ruhákban léphettünk színpadra. Az eredményhirdetéskor mindenki nagyon izgult. Az idén én voltam az egyetlen külhoni magyar résztvevő, sokan ugyanis a koronavírus-járvány miatt nem tudtak eljönni a versenyre. Iszonyatosan meglepett, és óriási megtiszteltetés volt, amikor megtudtam, hogy nekem ítélik oda az idei különdíjat, és én lehetek Kárpátalja szépe.

pados v 3

– Mi volt a legizgalmasabb a versenyben?
– Nekem, mint egy egyszerű, kárpátaljai kislánynak, talán az volt a legnagyobb élmény, hogy ismert tévécsatornákon szerepeltünk, és ennyi híres ember mozgott körülöttünk. Iszonyatos volt a pörgés, ami nagyon tetszett. A legnagyobb érték számomra mégis az, hogy fantasztikus barátságok kötődtek a táborban, nagyszerű embereket ismertem meg. A tíz lánnyal hihetetlen jól összerázódtunk. Olyan összhang volt közöttünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást.
– Szereztél-e olyan tapasztalatot, amit a későbbiekben hasznosítani tudsz?
– Nem tudnék konkrétumokat kiemelni, viszont bizton állíthatom, hogy mindannyiunkat megedzett az a pár nap, amit a táborban töltöttünk. Rengeteg hasznos tanácsot kaptunk. Fásy Ádámmal mindenkinek volt lehetősége négyszemközt beszélgetni. Őszinte leírást adott rólunk, biztatott és kiemelte az erősségeinket, amire érdemes odafigyelni.

pados v 4– Hogyan tovább?
– Ez még a jövő titka. Ádám is megjegyezte, hogy még fiatal vagyok ehhez a szakmához. Ezzel én is teljes mértékben egyetértek, mivel most a tanulás az első, szeretném befejezni, amit elkezdtem. Aztán hogy mi lesz tovább, meglátjuk.

Forrás: KISZó

Mondanál néhány szót magadról? Mit érdemes tudni rólad?
Makón születtem, és jelenleg is itt élek. Idén diplomázok a Szegedi Tudományegyetem közgazdász hallgatójaként, de az élet más területein is ki szeretném próbálni magamat, ilyen például a sminkes szakma. Életvidám, ambiciózus nőnek tartom magamat, aki sosem unatkozik. Örömmel segítek rászoruló embertársaimnak.

frankomelinda 22
Milyen megfontolásból indultál a versenyen?
Mindig is figyelemmel kísértem a szépségversenyek világát, és úgy érzetem, én is ki szeretném próbálni magamat. A versenyre való nevezésem motivált abban, hogy még jobban oda figyeljek a külsőmre, és persze a belsőmre egyaránt.

frankomelinda 1Hogy érezted magad a felkészítő táborban?
A felkészítő tábor nagy jó hangulatban telt, rögtön megtaláltam a közös hangot a szobatársammal, akivel azóta is tartom a kapcsolatot. A többi lány is rendkívül barátságos, és nyitott volt. Az összes program nagyon érdekes, és hangulatos volt, de számomra az állatmenhely volt a legemlékezetesebb. A próbák intenzívek voltak, és mindent megtettünk, hogy a döntőn ne okozzunk csalódást se magunknak, sem a Fásy családnak, mindig jó hangulatban telt a felkészülés.

A versenyzők Fásy Zsüliett vezetésével adományt vittek az orosházi Szikhát kutyamenhelyre

A versenyzők Fásy Zsüliett vezetésével adományt vittek az orosházi Szikhát kutyamenhelyre

Mit éreztél, amikor Orosházán kimondták a nevedet, hogy Te lettél a Magyarok Világszépe II. udvarhölgye?
Hihetetlen érzés volt, hogy engem választottak a II. Udvarhölgynek, megtisztelő, hogy egy ilyen rangos versenyen nekem ítélték ezt a címet. Úgy érzem, hogy a versennyel megtanultam szeretni önmagam, emellett sokkal alkalmazkodóbb és fegyelmezettebb lettem. Szeretnék példát mutatni embertársaimnak, hiszen ezt a címet úgy gondolom, hogy méltó módon kell “viselni”. Természetesen új barátokra leltem, kapcsolatokra tettem szert, ami szintén nagy nyeremény, az udvarhölgyi cím mellett.

frankomelinda 3Hogy telnek a napjaid a verseny óta?
Újra visszatértem a dolgos hétköznapokba, szakmai nyelvvizsgára készülök, szakdolgozatot írok, és folytattam gyakornoki munkámat is. Mindemellett folyamatosan kapom a pozitív visszajelzéseket a verseny óta, ami nagyon jól esik.

Hogyan tovább, mik a terveid?
Tanulmányaim után szeretnék modellkedéssel foglalkozni, kicsit jobban megismertetni magamat a szépségiparban.

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben