
Férjhez ment a 2018-as verseny döntőse, Kárpátalja legszebb hölgye.
Megtörtént életünk egyik legszebb napja! – mondta telefonos megkeresésünkre Kukri Brigitta. 4 éve vagyunk együtt Richárddal, ez az idő elég volt ahhoz, hogy tudjuk, nagyon szeretjük egymást, így bátran belevágtunk a közös jövőnkbe.
A menyasszony
Brigi és Richárd 4 év együtt töltött idő után házasodtak össze
Mennyi ideig készültetek a nagy napra?
Az esküvőnket már egy ideje terveztük, sajnos a koronavírus közbeszólt, így az eredeti májusi időpontot el kellett halasztanunk egészen a múlt hétvégéig, amikor is végre összeházasodtunk. Nagy esküvőnk volt, pont olyan, amilyet megálmodtunk, családi és baráti körben. Köszönet érte a szüleinknek, akiknek a támogatása és segítsége nélkül ez nem jöhetett volna létre.
Brigi a koszorúslányok gyűrűjében
Terveztek-e nászutat?
Igen, bár jelen pillanatban itt nálunk, a karantén miatt nem tudtuk megoldani közvetlen az esküvő után, így őszre halasztottuk, addig szeretnénk belföldön és Magyarországon, esetleg a Balatonnál eltölteni pár napot.
Az ifjú házasok
Gondolkodtatok már a családalapításon?
Igen, bár még 1-2 évig a munka lesz az első, hogy a megfelelő családi körülményeket biztosítsuk a kicsinek, vagy kicsiknek.
A Magyarok Világszépe csapata ezúton is gratulál az ifjú házasoknak!
Nemrégiben debütált L.L. Junior és Pixa közös szerzeménye, melyhez videóklip is készült.
A klipben szereplő gyönyörű hölgyek között feltűnik Vascsák Kitti is, aki nemrégiben Egyiptomban képviselte hazánkat a Top Model of the World modellversenyen
A nyári, bulizós dal kisfilmjét Szentendrén forgatták, ami nem bizonyult egyszerű feladatnak, mivel a szereplők és a stáb kivoltak téve az időjárás viszontagságainak, de mindez nem szegte kedvüket. Kitartásuknak köszönhetően megszületett a végeredmény, ami önmagáért beszél.
A raggamuffin hazai megteremtője, L.L. Junior elárulta, hogyan jött a közös munka ötlete Pixával: ,,Az egyik rajongónk vetette fel az ötletet az Instagramon, hogy a jövőben készítsünk egy közös dalt. Úgy döntöttünk eleget teszünk kérésének, így született meg az ,,Elkenem” című számunk.”
Kitti és a rapper
Tóth Dánielt, alias Pixát korábban láthattuk már ByeAlex vagy éppen Hiro oldalán is. Legútóbb egyedülálló módon egymást követő három napon át jelentek meg dalai, ebből kettő közös produktum Horváth Tamással. Bő két hét elteltével pedig itt az újabb dobása.
,,Egy üres áprilisi éjszakán, amikor sehova nem tudtunk menni, mert mindenki otthon csücsült, picit mérgelődtem és reménykedve gondoltam a nyárra, hogy talán akkora már vége lesz a karanténnak. Elkezdtem dalolászni és megjött az ihlet, kipattant a fejemből a dal refrénje. Aztán Junior és én is megírtuk a saját magunk részét. A közös munka nagyon gyorsan zajlott, Junior lejött hozzám Székesfehérvárra a stúdióba, ahol nagyjából 20 perc alatt felnyomta a saját blokkját.” – mesélt a szám születésének körülményeiről a dj, aki bevallotta, hogy a forgatáson Junior kedvéért öltözött össze a rapperrel.
Íme a videóklip:
Forrás: Blikk
A 2017-es királynő Senánszky Flóra élete felgyorsulóban van.
Az online tanulás és az edzések mellett két korábbi felkérésnek tett eleget. Esküvői ruha fotózáson vett részt szülővárosában, valamint egy fiatal debreceni közgazdász, saját tervezésű divat márkájának népszerűsítésére kérte fel őt.
Jó volt kicsit kilépni a bezártságból, nagyon élveztem a munkát mindkét fotózáson - árulta el a szépség.
A nyár további részében a családdal szeretnénk elmenni valamikor nyaralni, természetesen idén belföldre, talán a Balatonra utazunk majd. Erdélyben él egy barátnőm, akit szívesen meglátogatnék, természetesen a feloldásokat követően, ha már teljesen biztonságos lesz az utazás, hisz már nagyon régen nem találkoztunk, de ez még a jövő zenéje - mondta Flóra.
A Magyarok Világszépe 2018-as királynője közgazdásznak készül, a Budapesti Metropolitan Egyetemen Kereskedelem és marketing alapszakon tanul, aki a napokban készült el szakdolgozatával. Erről, és további terveiről kérdeztük Grétát.
Milyen témát választottál a szakdolgozat megírásához?
A magyar márkák nemzetközi ismertsége, elismertsége volt a téma, ezen belül a márkanév sikeres választására fektettem nagy hangsúlyt, miszerint hatalmas erővel bír egy újonnan induló márka neve. A névválasztás a legfontosabb első lépcsőfok, és külön elemeztem, hogy mennyire más, ha egy magyar marka nemzetközi nevet kap. Szakdolgozatom első részében az elméleti - marketing, márka, Brand, stb - gondolatokat írtam le. Ezután a konkrét magyar márka a Retro Jeans lett, melyre épülően egy online kérdőívet közel 900 ember válaszolt meg, melynek témája a vásárlási szokások, farmer ismeretek, névválasztás ereje volt. Az eredményt még nem tudom.
Mennyi ideig tartott, illetve mennyire volt nehéz elkészíteni?
A szakdolgozatírásra sok-sok hónap áll rendelkezésünkre, viszont én a leadás előtt 1 hónappal teljesen új témába kezdtem. Az előtte lévőnek sajnos semmi mondanivalója nem volt, és bátran nekiálltam szinte az utolsó pillanatokban egy újnak. Szerencsére jól haladtam és igyekeztem a maximumot kihozni. Büszke vagyok magamra, mert szerintem nagyon jól sikerült.
Mi leszel ha nagy leszel? 🙂
Végzettségem szerint közgazdász .
Tervezel továbbtanulást, vagy ezzel befejeződnek a diákévek?
Egyelőre azt gondolom, hogy egy alapszakos diplomára is büszke leszek, ha végzek és azt gondolom, hogy talpraesettséggel és jó kommunikációs képességgel abszolút el lehet manapság helyezkedni. Másrészt motoszkál a fejemben a mester diploma, vagy épp más szakok is szimpatikusak, de ez már a jövő zenéje. Majd meglátjuk, hogy alakul az élet a korona vírus után, ha sikerül a szakmámban elhelyezkedni, akkor egyelőre picit megáll a tanulás, de ki tudja, mit hoz a jövő.
A jelentkezés már javában tart. A döntőbe jutó szépségek felkészítő táborának ez alkalommal is Orosháza ad otthont.
a 2019-es döntős csapat Fásy Ádámmal
A múlt évben a versenyzőknek a gyakorlás és a felkészülés mellett a szervezők az aktív kikapcsolódásukról is gondoskodtak. Idézzünk fel pár pillanatot. Dávid Zoltán polgármester úr mutatta be a csapatnak többek közt a város főterét, középen az Európában egyedülállónak számító, 5 méter magas üveg körtefával.
Dávid Zoltán polgármester és Fásy Ádám a szépségekkel
A csodálatos környezetben lévő közkedvelt üdülőhelyet, Gyopárosfürdőt is meglátogatták a versenyzők.
Lányok a fürdőben (Magyarok Világszépe Út a döntőig 2019)
Ha szeretnél az értékes nyeremények mellett életre szóló élményekkel gazdagodni, jelentkezz a Magyarok Világszépe szépségversenyre!