Mintegy két héten keresztül Orosházán készültek fel a 2020-as Magyarok Világszépe legcsinosabb versenyzői a szeptember 18-án rendezett döntőre. Az eseménynek a Petőfi Művelődési Központ színházterme adott otthont.
Az elmúlt napokban a döntős szépségek a színpadi mozgások, koreográfiák tanulása és a rengeteg próba mellett a város és környékének megismerésére és jótékonykodásra is időt szakítottak. A nagy nap szeptember 18-án érkezett el, a gálaest a Harangos Néptáncegyüttes produkciójával indult, majd a csorvási Hudák Műhely által készített díszmagyar viseletben csodálhatták meg a lányokat a rendezvény vendégei.
Bajkai István országgyűlési képviselő, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a gálaműsort. Elmondta, a szervezőcsapat a legnagyobb körültekintés és szigorú óvintézkedések mellett készült, hogy ezen a gyönyörű estén ne a vírushelyzet negatív híreire, hanem a versenyen résztvevő tehetséges és csinos hölgyekre fordíthassák a figyelmüket a vendégek.
a rendezvény fővédnöke, dr. Bajkai István országgyűlési képviselő úr
– A szépségen túl létezik-e más üzenete is az ilyen megmérettetésnek? Úgy gondolom, a Fásy Ádám által megálmodott Magyarok Világszépét ez különbözteti meg a hasonló versenyektől. Hiszen a ma este színpadra lépő hölgyek feladata, hogy a szépségen túli üzeneteket is továbbítsanak a közönség és az ifjúság felé – tette hozzá Bajkai István.
A köszöntő beszédet követően először Tamás Gábor, majd Kökény Attila lépett fel. Ezután pedig a zsűri bemutatása következett, melynek tagja volt többek közt a verseny 2016-os, 2017-es és 2018-as győztese, Harkányi Cintia, Senánszky Flóra és Muszka Gréta, valamint Oravecz Nóra alpolgármester és Dávid Zoltán polgármester is.
Az olasz származású, de már több mint 20 éve Magyarországon élő énekes, Erox Martini volt a következő fellépő, majd a királynőjelöltek koktélruhás bemutatója következett. A koncertek sora sem ért még véget, színpadra lépett Fásy Zsüliett, valamint Fásy Ádám is, őket követte Singh Viki, majd a Roy és Ádám Trió szórakoztatta a közönséget dalaikkal. A szépségek ezt követően estélyi ruhakollekcióban is bemutatkoztak.
A versenyzők a My77 gyönyörű ruhakölteményeiben léptek színpadra
Az utolsó koncertet az X-faktor 2016-os szériájának győztese Opitz Barbi adta, majd következhetett az est legfontosabb pillanata, amikor kiderült, kinek a fejére kerül a 1,5 kilogrammos fehér aranykorona. A különdíjak kiosztását követően az is kiderült, hogy idén ki lett Kárpátalja legszebb hölgye, ezt a címet Pados Vanda Barbara nyerte el.
Fásy Ádám megkoronázta Kárpátalja legszebb hölgyét Pados Vanda Barbarát
A Top Model of The World világversenyen Fenyvesi Tímea képviselheti majd a magyar színeket.
Fásy Zsüliett rendezvény igazgató helyezi fel a Top Model of The World világversenyen hazánkat képviselő Fenyvesi Tímea válszallagját
a II. udvarhölgy Frankó Melinda
az I. udvarhölgy Furár Dominika
Második udvarhölgynek idén a makói Frankó Melindát, első udvarhölgynek pedig a szarvasi Furár Dominikát választotta a zsűri.
Fásy Ádám licence tulajdonos és a Miss Intercontinental Hungary 2020 cím nyertese Tóth Boglárka
A Magyarok Világszépe 2020-as győztese a 20 éves szigethalmi szépség, Tóth Boglárka
A Magyarok Világszépe 2020-as győztese a 20 éves szigethalmi szépség, Tóth Boglárka lett, aki ezzel a rangos nemzetközi Miss Intercontinental versenyen is részt vehet.
Forrás: oroscafe.hu
Fotók: Horváth Bence