Augusztus 18-án Debrecenben, a Kossuth teret megtöltve érdeklődőkkel, gigantikus sztárparádé közepette megrendezésre került a Magyarok Világszépe várva várt Fináléja!
A Debreceni Tűzrózsák tánckar kíséretében a versenyzők nemzeti ruhás bemutatkozója, valamint a finalisták énekesi tehetségüket is megcsillogtatták, L.L. Juniorral és Kenedi Veronikával együtt énekelve.
A döntős hölgyek egy óriási showműsor keretén belül mutathatták meg szépségüket. Az egy hetes felkészítő tábor alatt, melynek a Borostyán Med Hotel adott otthont, mindannyian keményen dolgoztak, hogy a nagy megmérettetésen a maximumot tudják nyújtani.
A debreceni finálé színpadán a döntős hölgyek koktélruhás bemutatkozója.
Ez nem is sikerülhetett volna jobban, egytől egyig gyönyörűek voltak és profi módon mozogtak a kifutón! A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, ám döntést kellett hozniuk. A 2016-os Magyarok Világszépe második udvarhölgye Danó Renáta lett Kárpátaljáról, az első udvarhölgy címét Cvijin Blanka nyerte el a Vajdaságból, a hőn áhított királynői korona pedig egy székesfehérvári hölgy, Harkányi Cintia fejére került!
Az este gördülékeny levezetéséről Vitányi Judit gondoskodott. A meghívott sztárénekesek kitűnő produkcióikkal méltó kísérői voltak a szépségkirálynő választásnak. Csordás Tibi latin showműsorával óriási bulit csinált, majd a debreceni popszcénát képviselve a Desperado is színpadra lépett. A zsűri tagjaként is jeleskedő Kökény Attilát is hallhatták.
A debreceni finálé színpadán a Versenyzők estélyi ruhás bemutatkozása.
A Magyarországon is egyre népszerűbb olasz énekes, Bruno Maestro is tiszteletét tette a pódiumon barátjával, Fásy Ádámmal, utána Tolvai Reni külföldön is jól ismert dalaival fokozta a hangulatot. L.L. Junior és Kenedi Veronika és a versenyzőket is bevonta az éneklésbe, majd az aranytorkú Weisz Viktort is meghallgathatta a közönség. Fásy Zsüliettet, a Magyarok Világszépe tulajdonosát hatalmas ovációval fogadták a nézők! Az Apostol együttes már a kezdetek óta aktív része a szépségkirálynő választásoknak, így stílszerűen örökzöld slágereik zárták a zenei produkciókat.
A koronázási szertartás még sokáig emlékezetes marad, hiszen Fásyné Gurzó Mária, a Magyarok Világszépe tulajdonosa, és Dr. Szélesi Diána, Debrecen alpolgármester asszonya egy csodálatos Finálé csúcspontjaként koronázhatta meg a 2016-os Magyarok Világszépe választás Királynőjét, Harkányi Cintiát!
A Debreceni Finálé legszebb pillanatai: Koronázás és a díjátadás
Az estét Varga Viktor zárta a Magyarok Világszépe címadó dalával, amit mindenki vele énekelt, ezzel is bizonyítva – itt nem voltak riválisok, a versenyzők csapatként küzdöttek a legszebb magyar hölgy címéért!
A debreceni finálé színpadán Varga Viktor a versenyzőkkel karöltve adta elő a Magyarok Világszépe címadó dalát!
További képek a magyarok Világszépe Fináléjáról a galériában