logo mvsz HU logo mii HU msi thumb1  tmlogo

Híreink Magyarok Világszépe

Január végén rendezik a világ egyik legrangosabb szépségversenyét, a Miss Intercontinentalt. Hazánkat a debreceni születésű Muszka Gréta képviseli, aki megkoronázása óta gőzerővel készül a megmérettetésre.

Miss Intercontinental Hungary 2018 Greta Muszka

„Fenekestül felfordult az életem a Klauzál téri finálé óta, ruhapróbákra, táncórákra járok, sminkleckéket veszek, edzek, fejlesztem az angoltudásom, emellett fontosnak tartom a mentális felkészülést, hiszen egy ilyen nagy verseny megterhelő. Persze, a külvilág nehezen hiszi ezt el, de egy idegen országban, idegen emberekkel, akik a vetélytársaink is egyben, minden percünk be van osztva, s azért ez nem olyan egyszerű. Nekem ez nem arról szól, hogy vonulok a kifutón, mert sokkal nagyobb jelentőséggel bír, hogy a hazánkat képviselhetem 80 nemzet között, remélhetőleg szép eredménnyel.”

„Egyetemre járok, kereskedelem-marketing szakon tanulok, így a felkészülés mellett még a vizsgákon is helyt kellett állnom. Szombat délután még az iskolapadban ültem, hétfő reggel pedig már a felhők fölött voltam, útban a Fülöp-szigetek felé. Számomra ez a legcsodálatosabb születésnapi ajándék. Egy dolog viszont igazán aggaszt: kérdésessé vált, hogy a magyarországi licence tulajdonosa, Fásy Ádám el tud e jönni a fináléra, mert a napokban elég gyakori látogatója a kórháznak. Bízom benne, hogy nincs semmi komoly probléma, így Marikával együtt ott tud majd lenni a manilai döntőn. Sokat jelente nekem, hiszen mindenben segítettek a felkészülésben, hogy a lehető legjobban szerepeljek.”

Miss Intercontinental Hungary 2018

A cím elnyerésével egyúttal a szépség, a jóság és a szeretet nagykövetévé avanzsálódott a 23 éves, egyetemista lány. A karitativitás mindig is központi szerepet töltött be a Fásy Ádám által rendezett szépségversenyek életében az elmúlt 27 évben. Decemberben – az erzsébetvárosi nagycsaládosok megajándékozása után – második állomásához, a Budapest VII. kerületében található Kópévár Óvodába érkezett a karitatív vonat, ahol a szépségverseny fővédnöke dr. Bajkai István országgyűlési képviselő, Vattamány Zsolt, Erzsébetváros polgármestere, a királynő és Fásy Ádám egymillió forint értékű játékadománnyal örvendeztette meg az óvodát, majd a Hajdú-Bihar megyében található Bodaszőlői Óvoda gyermekeit is megajándékozták dr. Tiba István országgyűlési képviselővel.

Miss Intercontinental Hungary 2018 Greta Muszka

Idén több mint 80 szépség száll majd versenybe a Miss Intercontinental világversenyen, akiket egy cél vezérel, hogy az ő fejükre kerüljön a január 26-i finálén a 360.000 dollár (több mint százmillió forint) értékű korona. A helyszín a Fülöp-szigetek fővárosa, Manila lesz, ahol a delegáltak az 5 csillagos, minden igényt kielégítő SOFITEL Philippine Plazában kapnak majd helyet. A felkészítő tábor január 8-án kezdődik, s a hölgyek számos fotózáson, forgatáson, nyilvános eseményen és próbán vesznek majd részt, de jut majd idejük a kikapcsolódásra is!

Forrás: Blikk

jelentkezz

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. bővebben